Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A kávéházi mormogás kora
másra találásának színtere volt ez a társaság, hanem kapcsolódtak hozzá a vidéki folyóiratok munkatársai is, mindenekelőtt a Tiszatáj akkori főszerkesztője, Ilia Mihály, illetve szerkesztője Annus József. A rendszeres találkozók mellett eljártak egymás előadásaira, bemutatóira, felolvasóestjeire, megvitatták a tagok megjelent írásait, kéziratait. Pezsgő szellemi életet éltek, úgy vélték, hogy egymást erősítik a beszélgetésekkel, de persze jól is érezték magukat, mulattak sokszor, megünnepelték a névés születésnapokat. Ennek a társaságnak az összetartó ereje elsősorban a nemzeti múlthoz és értékekhez kötődött. A magyar irodalomban Ady Endre, József Attila, a népi írók, Veres Péter, Illyés Gyula, Németh László, művészetek más ágaiból a népdalkincset feldolgozó Bartók Béla és Kodály Zoltán jelentették azt a mércét, melyhez magukat is sorolták. Nem a népi mozgalomként elnevezett csoport folytatóiként, hanem annak megújítójaként jelentkeztek. Ez mutatkozott meg költészetükben, szociográfiai műveikben, a hatalomhoz való igazodásukban, a politikai értékrendjükben egyaránt. Szó sem volt valamilyen szervezett összekapcsolódásról, alkalmi akciók és fellépések jellemezték a társaság tevékenységét. Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor, hogy mindannyian ugyanúgy gondolkodtak a magyarság sorsáról, a magyar társadalom jövőjéről, a nemzeti értékek szerepéről a kultúrában és a közéletben. A beszélgetések általában csapongóak voltak. Bíró Zoltán úgy emlékezett vissza rá, „laza, vendéglői asztalok mellett találkozó, eszmélkedő, hírvivő, politizáló társaság volt ez, amilyen az adott, úgyszólván közélet nélküli magyar világban akkor lehetett”.239 A baráti társaság szó szerint jól érezte magát egymás közegében, „mondhatom: mindig remek volt a hangulat. Söröztünk, boroztunk, vaskos tréfákkal ugrattuk, csipkedtük, gúnyoltuk egymást”240 — emlékezett vissza Für Lajos a kezdeti évekre. Mindamellett sokszor esett szó komoly irodalmi, politikai kérdésekről is. „Arról tanácskoztunk, hogy az adott keretek közt mit lehet tenni a jó ügyekért, a magyarságért, értékeink megmentéséért, a jó célokért. Ezek közt is elsődlegesen a nemzeti kisebbségek ügye volt a legfontosabb. Mi tudományosan, illetve a szépirodalom 239 Bíró Zoltán: Elhervadt forradalom. Budapest, 1993, Püski, 10. 240 Für Lajos: Szabadon szeretnénk sírni. Budapest, 1993, Püski, 483. 220
