Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A ius murmurandi évei
Mindezek fényében kell nézni a Politikai Bizottság ülésének vitáját. A PB ülésén sokan felismerték, hogy Illyés ellenállásával nehezen lehetne megküzdeni, ezért inkább az írószövetség megalakításának elhalasztásáról döntöttek. Nem eufemizmus Illyés szerepét ennyire felértékelni. Természetesen nem dőlt volna össze a szocializmus Magyarországon, ha Illyést nem hívják meg, vagy nem megy el az írószövetség alakuló kongresszusára. Ugyanakkor - főként az értelmiség körében - egy ilyen lépés, mely törvényszerűen nyilvánosságra - még ha félnyilvánosságra is - kerül, azt az érzést erősíthette volna sokakban, hogy a nemzeti demokraták kitartanak, ellenállásuk nem tört meg. Azt is figyelembe kellett venniük Kádáréknak, hogy a nemzetközi színtéren közeledtek feléjük, azaz kifelé, a külvilág felé mindenképpen konszolidált képet kellett mutatniuk, márpedig a nemzetközileg is ismert és elismert Illyés Gyula írószövetségből való esetleges kimaradása rendkívül rossz fényt vetett volna Magyar- ország politikai vezetésére a nemzetközi politika porondján. Kádár ezen indokok alapján javasolta a PB ülésén egy előkészítő bizottság felállítását, mely átveszi a szervezést az erkölcsileg is elbukott Irodalmi Tanácstól. Bár az Irodalmi Tanács továbbra is működött a szövetség szeptemberi megalakulásáig, ám szerepe formális és súlytalan volt. Orbán kérdésére, hogy ebben a bizottságban van-e helye Illyésnek, Tamásinak, Szabó Pálnak, Kádár gondolkozás nélkül rávágta, hogy „feltétlenül”. Az előkészítéssel foglalkozó bizottság létszámát 50-60 főben határozták meg, végül 62 tagból állt, 35 párttag és 27 pártonkívüli, s munkáját Mesterházi Lajos fogta össze. Április 1-jén Illyés naplójába az alábbi gondolatot rögzítette Zelkkel és Benjáminnal való találkozását követően az után, hogy Major Tamás telefonon találkozót kért tőle, mely a Malom a Séden bemutatásának lehetőségét vetítette Illyés szeme elé: „Igen, dolgozni kell, publikálni.” Illyés Gyula vívódását teljes mértékben meg lehet érteni. Nem arról van szó, hogy anyagilag mennyire terhelte meg őt publikációs hallgatása, hiszen jogdíjai alapján nem voltak mindennapi pénzügyi gondjai. Az esetleges nyugdíj felvetése is csak álca, hiszen egy író, főként olyan kvalitású művész, mint Illyés nem a nyugdíjából tervezhette idős éveinek anyagi alapját. A dilemma lényege az, hogy miképpen tudja gondolatait, véleményét eljuttatni azokhoz, akikhez szólni kíván, az olvasókhoz, ha nem 133
