Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Védekezésre ítéltetve
kozás, melyet nem a nevezett írók, hanem a hasonlóképpen átérzett országos gondok és a kor eseményei tettek természetessé és néha egységessé. Az az állítás, hogy a népi írók felfogásukkal a kapitalizmus és a szocializmus között foglaltak és foglalnak helyet, nem helytálló. Egész idejük alatt, korábban a Párt befolyása vagy segítsége nélkül is, a szocializmus mellett foglaltak állást. Természetesen csak a szocializmus alapvető kérdéseit tekintve, mert egyes más kérdésekben és főleg a módszerek nagy részében javításra törekvő ellenzéket képviseltek. Személyenként természetesen különböző mértékben.”117 Tamási is, Veres is - amit Veres részletesen ki is fejtett - egyértelművé kívánta tenni, hogy a politikai párt és a laza írói tömörülés más fogalmat takar. Kétségtelen, hogy ez az írói csoport, amikor a kor úgy kívánta, egységesen és szervezett tömörülésként lépett fel - így például az antifasiszta ellenállásban, a földosztás kérdésében, a jogfosztottság megszűntetésében stb. -, ám feladata ennek a csoportnak elsősorban irodalmi jellegű volt. A történelem kényszere állította őket a követelések hirdetőivé, s nem politikai törekvéseik. Visszatér majd ez az 1980-as évek végén is, amikor a nemzetépítő demokrata írók lesznek a rendszerváltoztatás elindítói, mozgatórugói, s később, amikor már a politikai pártok csatájára kerül sor, visszavonulnak az irodalom bástyái mögé. Kádárék törekvése persze arra irányult, hogy politikai ítéletet mondjanak, ám a népi írók és a nemzetépítő demokraták fogalmát az írói hozzászólások megpróbálták különválasztani, persze sikertelenül. Tamási figyelmeztető mondatai elkerülték a készítők figyelmét: „Ha a dokumentum szövege így jelenik meg, ahogy jelenlegi megfogalmazásában áll, olyan irodalomtörténeti ballépés történik, amelyet szomorú tanulság után, előbb vagy utóbb, revideálni kell. Sem a politika, sem az irodalom nem látná ennek semmi hasznát.”118 Ma már tudjuk, Tamási igazát bizonyították a történések, igaz inkább utóbb, mint előbb, de az Állásfoglalást vissza kellett vonni, azt elsöpörte a történelem értékítélete, ám 1958-ban a nemzetépítő erőknek azzal 117 Tamási Áron levele Kállai Gyula államminiszternek, az MSZMP Kulturális Bizottsága elnökének, 1958. június 17., 3. A levél a szerző birtokában van. 118 Tamási Áron levele Kállai Gyula államminiszternek, az MSZMP Kulturális Bizottsága elnökének, 1958. június 17., 4. A levél egy példánya a szerző birtokában van. 113
