Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)
A kapcsolatok főbb állomásai
86 Kényszerpályák és külön utak 86 A kapcsolatok főbb állomásai Szegeden, ezért a magyar kormány szóbeli jegyzéket küldött a jugoszláv külügyminisztériumnak.397 Azt is pontosan kiszámolták, hogy a hadifog lyokra 1947. július 19.‒ 1948. november 26. között a Magyar Állam 757 826,78 forintot költött, így ennek visszatérítését is követelték a jugoszlávoktól. 398 A jugoszláv válaszjegyzékben a hadifoglyok ügyéről már alig esett szó, ellenben a magyar kormányt ismételten támadta Belgrád: „a Magyar Köztársaság kormányának ebben a követelésében is egy újabb kísérletet lát arra, hogy mentesüljön az előbbi magyar rendszerek politikája felelősségétől, és azt a magyar agresszió áldozatára hárítsa”399 – a fizetést termé szetesen visszautasították. Az újabb magyar jegyzékben a magyar kormány visszautasította azokat a vádakat, miszerint bármi köze lenne a „fasiszta Horthy-rendszerhez”.400 Jól példázza ez az eset, hogy egy konkrét téma sok esetben két-három jegyzékváltás után hogyan alakult át egymás elleni vádaskodássá. A konfliktus azonban bár Belgrádot és Budapestet elválasztotta, a többi szocialista országot közös fellépésre sarkallta, a protokolleseményeken és a követségi fogadásokon előre egyeztetett módon, egységesen viselkedtek. A belgrádi szovjet hősi emlékmű februári és júniusi koszorúzása például alkalmat adott a szocialista blokk országainak kifejezni a jugoszlávok iránt érzett ellenszenvüket. Februárban401 a szovjet hősi emlékművet a Szovjetunió és a szocialista blokk országai egy „csellel” koszorúzták meg. Megállapodtak, hogy hivatalos értesítést nem küldenek a jugoszláv protokollosztályra, csak tíz perccel a koszorúzás előtt hívja fel a lengyel követség a protokollosztályt, hogy koszorúzni fognak. Azért a lengyel követség telefonált, mert a „baráti országok” úgy állapodtak meg, hogy csak egyik követség jelezze a koszorúzást a többiek nevében is, és erre a lengyeleket kérték fel. Smodlanka protokollfőnök természetesen rossz néven vette az eljárást, de gyorsan a helyszínre ért, és némán végig állta a koszorúzást. Az esemény után magához hívatta a követeket, akiken számon kérte, hogy miért nem szóltak korábban, hiszen ők is szívesen koszorúztak volna. 402 Június 22-én ismét koszorúzás volt, ekkor azonban a jugoszláv megemlékezés délelőtt 11-kor történt, amin a Szovjetunió és a szocialista blokk 397 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 31/biz. 1949, 7. doboz. 398 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 2259 –1949, 7. doboz. 399 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 280 –1949, 7. doboz. 400 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 5561–1949, 7. doboz. 401 Ez a nap valószínűleg február 23-a lehetett, a Vörös Hadsereg napja, de pontosan nem fogalmazták meg a jelentésben. 402 MNL OL XIX-J-4-a Belgrád 121/biz. 1949, 8. doboz