Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)
A kapcsolatok főbb állomásai
128 Kényszerpályák és külön utak 128 A kapcsolatok főbb állomásai Budapest nem válaszolt a jugoszláv jegyzékekre a tárgyalások folytatásával kapcsolatban, szerinte a fő kérdés ugyanis az volt, hogy a magyar kormány mikor folytatja a félbehagyott jóvátételi kötelezettségek fizetését. Október elsején, a korábbi baráti viszonnyal ellentétben a kínai nagykövetségen tartott fogadáson a jugoszláv vezetők ellenségesen viselkedtek Kurimszkyval, jelentése szerint Todorović „elnézett felette”, Moša Pijade tudomást sem vett róla, Kardelj és Svetozar Vukmanović bár kezet fogtak, de nem beszélgettek vele, Djurić külügyi államtitkársági főosztályvezető ráadásul „goromba volt”.596 December 29-én aztán Djurić főosztályvezető magához hívatta a magyar követet, és közölte vele, hogy 1956 januárjától kezdődően akkor lehet folytatni a félbeszakadt tárgyalásokat, amikor azt a magyarok óhajtják. A tárgyalások folyhatnak Budapesten, azonban maradjanak titokban, viszont az aláírás Belgrádban történjen. 597 Január 10‒ 18. között tehát folytatódtak a tárgyalások Budapesten. A magyar fél álláspontja szerint 71‒ 72 millió dollár összesen a Jugoszlávia irányába fennálló tartozás, amelyet tíz év alatt, egyenlő részekre osztva, áruszállítások útján fizetnének. A magyar tartozás két részből állt, egyrészt a kereskedelmi kapcsolatban fennálló tartozásokból, amelyek 21 milliót tettek ki, másrészt a jóvátételi kötelezettség fennmaradó részéből, azonban nem ismertek el semmilyen más tartozást. A négy hónappal korábbi állásponthoz képest a jugoszláv delegáció is hajlandó volt engedni, azonban a 71‒ 72 millió dollárt nagyon alacsonynak tartották, a követelésük 150 millió dollár volt, amelyet hét év alatt kellett volna kifizetni, amennyiben azonban a tartozásait hamarabb törleszti a magyar kormány, akkor időarányosan engednek az összegből, például ha hat év alatt fizetik vissza, akkor csak 130 millió. A délszláv delegáció a tárgyaláson megjegyezte, hogy az sem nyújt alapot az igényeik csökkentésére, hogy „Magyarország néhány évig a nyílt háborús cselekményektől eltekintve mindent elkövetett Jugoszlávia ellen”.598 A tárgyalások ezután másodszor is félbeszakadtak. Ezt követően Dalibor Soldatić igyekezett meggyőzni Sík Endrét és rajta keresztül a magyar kormányt, hogy tegyenek engedélyeket a jugoszláv pénzügyi követelésekkel kapcsolatban, amennyiben a magyarok hajlandóak „feljebb menni” az ajánlatukkal, úgy a jugoszlávok is engedni 596 MNL OL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK iratok 1945‒1964, 008155/7-1955, jelentés, 1955. 12. 06., 1. d. 597 MNL OL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK iratok 1945‒1964, 267/3/1955, jelentés, 1955.12.19., 4. d. 598 MNL OL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK iratok 1945‒1964, 009764/3, Magyar–jugoszláv pénzügyi tárgyalások, 1955. 12. 19, 4. d.
