Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar–jugoszláv kapcsolatok 1945–1956 - RETÖRKI Könyvek 48. (Budapest, 2022)
A kapcsolatok főbb állomásai
129129 A kapcsolatok főbb állomásai fognak a követeléseikből. Márciusban Rákosinál is látogatást tett a követ, ami után a két fél álláspontja közeledni kezdett. Ezzel egy időben, február 14‒ 25. között zajlott az SZKP híressé vált, XX. kongresszusa, ahol a magyar delegáció beszámolt a szovjet vezetésnek a megszakadt magyar–jugoszláv pénzügyi tárgyalásokról is. Vélhetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy március 10-én Soldatić közölte Sík Endrével, hogy a tárgyalás alapjául elfogadták a 85 millió dolláros összeget. A magyar delegáció április 19-én utazott Belgrádba, a tárgyalások április 29-éig zajlottak, amelynek eredményeképpen Magyarországnak összesen 85 millió dollár értékű árut kellett szállítania öt éven belül. 599 A viszony javulásának további állomásai A kapcsolatok javulásában szerepet játszó főbb eredmények (pénzügyi tárgyalások, követcsere) mellett számos olyan esemény történt, amelyek elősegítették a két állam közeledését. Dalibor Soldatić 1954. december 28-án a külügyminisztériumban tett látogatása alkalmával szóba került a Tisza jugoszláviai szakaszának megnyitása a magyar hajók előtt. Másnap szintén a külügyminisztériumban tett látogatást, ekkor a Magyarországon élő jugoszlávok hazatérésének gyorsítását kérte, illetve a Magyarországon elítélt jugoszlávok hazatéréséről is tárgyaltak. 600 A tiszai hajózásról szóló magyar–jugoszláv tárgyalások 1955. március 2-án kezdődtek meg, a magyar delegációt Katona Antal, a közlekedési- és postaügyi miniszter első helyettese vezette, a jugoszláv delegációt pedig Miroslav Draguštin, a Tengeri és Folyami Hajózási Igazgatóság vezetője. 601 A Tisza jugoszláviai szakaszán történő magyar hajózást egy 1953 februárjában küldött szóbeli jegyzékben tiltották meg a jugoszlávok, amint írták, „1953. 02. 28-tól meg van tiltva a magyar hajóknak átjönni a Tisza jugoszláv szakaszába, és azok a magyar hajók, amelyek már itt vannak, az említett határidőig hagyják el Jugoszlávia területét.”602 A magyar fél szerint ez durván sértette a nemzetközi elveket. Az 1955. márciusi hajózási tárgyalások a pénzügyi tárgyalásokkal ellentétben gyorsan haladtak, március 599 A. Sajti: A magyar vagyonok... i. m.157 ‒ 158. 600 MNL OL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK iratok 1945‒1964, 0083-1954. Feljegyzés Szoldatity láto gatásáról a Külügyminisztériumban, 1954. 12. 29., 12:00, 3. d. 601 MNL OL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK iratok 1945‒1964, 0083-1954. 23/11/1955/szig. titk., Tiszai hajózási magyar–jugoszláv egyezmény, 1955. 11. 02., 4. d. 602 MNL OL XIX-J-1-j Jugoszlávia TÜK iratok 1945‒1964, 0083-1954. 41732. sz. jugoszláv szóbeli jegyzék, 1953. 02. 10., 4. d.