Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)

Utószó helyett: késztetés a folytatásra

213 Utószó Utószó helyett: késztetés a folytatásra A 20. (−21.) század elej ének történetét – s ez természetesen vonatkozik a magyar történelemre is – aligha lehet megírni a kommunista mozgalom s a belőle kisarjadó kommunista pártok történetének ismerete nélkül. Kommunisták Magyarországi Pártja, – időlegesen Magyarországi Szocialista Munkáspárt –, Békepárt, Magyar Kommunista Párt, Magyar Dolgozók Pártja, majd Magyar Szocialista Munkáspárt, s végül Magyar Szocialista Párt. A névadásban rejlő törekvés lényege világos: miként lehet egy mozgalomból szerveződő nemzetközi lerakatot nemzetivé stilizálni úgy, hogy megőrizze nemzetköziségét s ezzel összefüggésben osztály jellegét is. Riba András László fenti munkájában egy folyamat utolsó – s talán egy új folyamat első (?) – állomásáról ad képet, homloktérbe helyezve a párt szervezeti történetét , különös hangsúlyt fektetve egy sajátos „vergődéstör ­ténet” ismertetésére. Ezt a törekvést – vállalást – a munka címe pontosan jelzi: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban . Az adott címnek szinte minden szava fontos és találó: hatalomtech­nika, pártállam, végóra. Érdemes külön is odafigyelni a „végóra” fogalom használatára. A „végóra” szó szerint valaminek a végét, elmúlását, megszű­nését jelzi. Vagyis szervezeti szinten megismerkedhetünk a „pártállam”, „állampárt” végóráival, s jelzésként azzal is, miként kísérletezik az állampárt – amelynek megszűnése a pártállam végét is jelenti – olyan párttá változni, amely az eredeti elképzeléseit tekintve uralja a magyar politikai mezőnyt, majd lépésről lépésre már megelégedne azzal is – MSZP –, hogy a politikai élet jelentős tényezője marad. Van ennek a párt szervezeti történetét alaposan és lelkiismeretesen feldolgozó munkának egy fontos megállapítása, amely időbeliségét tekintve, az egész történetre kiterjesztve jelezheti a szerző számára a további feldol­gozó irányvonalát. Az idézet az MSZMP KB Társadalompolitikai Bizottsága 1989. június 7-i jelentéséből való, amely az MSZMP KB ugyanaz év március 11-én elfogadott programjára utal: „Milyen a párt jellege? Elit párt, választási párt? Szervezett tömegpárt?” S ezután következik a lényeg, amely egyértel ­műen arra utal, hogy – bár uralkodástechnikai, gyakorlati szempontokat helyeztek középpontba – a párt vezető ideológusai pontosan ismerték

Next

/
Thumbnails
Contents