Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
1956, TÖBBPÁRTRENDSZER, SZOCIALIZMUS - Legitimációs kényszerek
153 Legitimációs kényszerek komoly következményekkel járó akcióról lett volna szó. Kellett, hogy legyen érvényes döntés, amihez a vezetés tartja magát – ahogy ezt később Grósz Károly egy nyilatkozatában fogalmazta meg. És amihez a pártot tartathatja – érdemes ezt is hozzátenni. A lengyelországi fejleményekre minden bizonnyal példaként tekintett a magyarországi vezetés, célul tűzve ki egy tárgyalásokon alapuló koalíciós kormányzási konstrukciót. Ehhez azonban a rendszeren kívüli politikai szervezetek működését jogilag legitimálni kellett, és a velük legélesebb politikai szembenállást jelentő 1956-os események megítélését illető kölcsönösen elfogadható minimum megteremtésére törekedni . Az alkotmány hatályos szövege még az egypártrendszer és a szocializmus alapján állt. Az egypárti keretek törvényi szabályozás lassan kezdtek meghaladottá válni, fokozódott ’56 újraértékelésének szükségessége , de a szocializmus alkot mányos kötelmén ezek együttesen még nem változtattak. Az ellenzék rövid időn belül egyértelművé tette, ők nem a ’47-es politikai viszonyok alapjára helyezkednek a hatalom gyakorlásának kérdésében, egyúttal a nemzeti és polgári demokratikus vonások igényét jelenítették meg. Az ideológiai szembenállásra épülő önigazolás fenntartásában az MSZMP azzal, hogy lényegében a piacgazdaság feltételeinek megteremtésén munkálkodott, hitelét vesztette. Ebben a már kritikus helyzetben egyensúlyozott a vezetés. Fejti György 1989. január 2-án összehívott egy megbeszélést az átmenet lehetséges módjainak kidolgozására. Ezen a megbeszélésen rajta kívül még Kilényi Géza, Gál Zoltán és Budzsáklia Mátyás vettek részt. Kulcsár Kálmán Feljegyzés a politikai kibontakozásról Magyarországon és Kilényi Géza Elgondolás a választási rendszer továbbfejlesztésére című tanulmányait vitatták meg. Kulcsár Kálmán szerint anyagának legfőbb mondanivalója az volt, hogy az MSZMP-nek nem kell lemondani a hatalomról, ha az alkotmány koncepciójában felvázolt politikai rendszert képes megalkotni, és hatalmi tartalommal megtölteni. A hosszú távú kibontakozást három politikai elemen tartotta kiépíthetőnek: 1. Az új alkotmány, amely köré a közmegegyezés fonódhat; 2. a koalíció, amely a létrehozandó Nemzeti Közmegegyezési Tanácson alapulna, s amelynek néhány tagja a kormányban is helyet kapna; 3. általános választások.
