Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Kormányzópárt
118 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom A politikai folyamatok és a nem nyilvánosan zajló hároméves kormányzati korszerűsítési program 1988 második felében érkezett a legjelentősebb terület, az MSZMP átalakításának állomásához . Az 1988. november 1−2-i kibővített KB ülés állásfoglalást adott ki a belpolitikai helyzetről és a párt feladatairól. Az ideológiai és történelmi kényszer fogságában egyfajta helyben mozgás volt jellemző a párt helyzetére, amit a kádári időszakkal való kontinuitás problematikája idézhetett elő. Ismét ellentmondásos megfogalmazások születtek az MSZMP vonatkozásában: „vállalja az elmúlt négy évtized történelmi örökségét [...] Megőrizve kívánja meghaladni azt.” A történelmi örökségek között megemlítette az állásfoglalás az 1948-as MKP–MSZDP egyesülő kongresszusát, az 1953−1956 közötti évek „szocializmus megreformálását igénylő demokratikus törekvéseit”.247 Az 1956 utáni időszakot, mint az azt megelőzően kialakult rendszer megváltoztatására tett erőfeszítésként írta le , ebbe értelmezve az 1966−1968-as refor mtörekvéseket. A rendszer önkritikájaként megfogalmazódott: „A döntési mechanizmus, a politikai akaratképzés módja szembe került a társadalmi-politikai fejlődés valódi szükségleteivel.” Megállapította az állásfoglalás, hogy az akkor fennálló és túlhaladott modell gazdasági és politikai rendszere nem volt fenntartható többé. Az 1970-es évek közepétől kiinduló időszak hibáit jelölte meg az addigra kialakult helyzet fő okaként. A pártértekezlet álláspontját lényegében tartalommal töltötte meg a határozat: „Természetesnek tartja [az MSZMP], hogy az alkotmány előírásainak, a törvényességnek megfelelően különböző politikai szervezetek jönnek létre. A hozzájuk való viszonyt programjuk és gyakorlati tevékenységük alapján határozza meg a párt. Az MSZMP, mint párt keresi az együttműködést, a politikai szövetséget, koalíciót azokkal az erőkkel, amelyek a szocializmus megújulásáért, a nemzet felemelkedéséért kívánnak színre lépni. Határozottan szembeszáll azonban minden olyan erővel, amely a 247 MNL OL M-KS 288. f. 4 cs. 244-245. ő. e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB üléséről, 1988. november 1-2. Benne: A Központi Bizottság állásfoglalása a belpolitikai helyzetről és a párt feladatiról. 77. Lásd: https://adatbazisokonline.hu/pdfview2?file=static/documents/ mszmp_mdp/HU_MNL_OL_M-KS_288_04_02440-02450.pdf#search=&page=520 (utolsó letöltés: 2020.03.17.) Vö.: A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai. 1985–1990. Szerk. Vass Henrik. Budapest, Interart Stúdió. 1994. 483−490.