Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Kormányzópárt
119 Kormányzópárt szocialista társadalmi rend, az alkotmányosság és a szövetségi rendszerünk ellen lép fel.” 248 Az elsőre kategorikusnak tűnő megfogalmazások hátterében azonban az állásfoglalás megállapít otta, hogy a szocialista értékek megőrzésének, illetve változásának kérdésével az MSZMP már többször foglalkozott. Szükségesnek mutatkozott, hogy elméleti megközelítésben a párt illetékes intézményei alaposabban feltárják és megalapozzák ezt a témakört, különös tekintettel az értékbefogadás sajátosságaira vonatkozóan. Ezért a KB megbízta a Társadalompolitikai Bizottságot, a Tudománypolitikai Munkaközösséget és a Társadalomtudományi Intézetet, hogy vezető társadalomtudományi szakemberek bevonásával vizsgálja meg a szocia lista értékek állandó és változó összetevői t. Az MSZMP új politikai irányvo nalának meghatározásához különösen fontos volt az értékváltozás és az értékbefogadás politikai-ideológiai megalapozása, amihez az ekkorra már megszerveződő alternatív, ellenzéki politikai erők szolgáltak alapul, mint a pluralizálódó politikai közeg szervezetei. „Ezek között a párthoz való viszonyukat tekintve felismerhető az MSZMP-hez közelebb álló, a távolságot tartó, az elhatárolódó, sőt a nem szocialista megoldásokat kereső irányzat is. A párt kész a párbeszédre, az együttműködésre, azonban a politikai közélet elfogadott gyakorlata szerint vitába száll azokkal a nézetekkel, amelyek a szocializmust, a törvényességet, a nemzetközi kötelezettségeinket megkérdőjelezik, vagy tagadják.”249 Az MSZMP komoly felmérést készített a hozzá képest alternatív szervezetekről, ez kiderül a belpolitikai kérdéseket gondozó Berecz Jánosnak készített egyik összefoglaló ból. 250 A hatalom, a hatalomgyakorlás 1988 novemberére átmeneti helyzetbe került. Bár már nem a Kádár-féle berendezkedésben tevékenykedett a 248 U.o. 249 MNL OL M-KS 288.f. 4. cs. 248-249. ő.e. Jegyzőkönyv az MSZMP KB üléséről, 1988. december 5. Benne: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának állásfoglalása néhány időszerű politikai kérdésben. 65. Lásd: https://adatbazisokonline.hu/ pdfview2?file=static/documents/mszmp_mdp/HU_MNL_OL_M-KS_288_04_02480-02490. pdf#search=&page=282 (utolsó letöltés: 2020.03.17.) 250 MNL OL M-KS 288.f. 11. cs. 4456. ő.e. (Inf/1280/1988) Információs jelentések, Pártok és pártalakítási kísérletek Magyarországon a felszabadulás után. Közli: Szekér Nóra – Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói . Lakitelek, Antológia, RETÖRKI Könyvek 5., 2014. 174−204.