Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987-1989 - RETÖRKI könyvek 47. (Budapest, 2021)
PÁRTVONAL, KETTŐS HATALOM - Kormányzópárt
110 Hatalomtechnika a pártállam végóráiban 2. Pártvonal, kettős hatalom Grósz a népképviseleti szervekkel kapcsolatos politikai módszerekről való tájékozódását, és érdeklődését több dokumentum is bizonyítja, köztük néhány meglehetősen lényegre törő, alapos. Ezek egyúttal hűen mutatják be a tudományos anyagok szerepét a politikai vezetés kezében: „Megbízásodnak megfelelően a Programiroda által korábban megrendelt és rendelkezésre álló tanulmányok feldolgozásával készült a csatolt háttéranyag [...]. A háttér-anyagnak mintegy opponálása a Ficzere Lajos profes z szor223 által írt rövid tanulmány, amelyet szintén csatolok” – írta Raft Miklós Grósz Károlynak 1988. szeptember 1-jén. 224 A csatolt háttéranyag − A pártfrakció illetőleg a kommunista képviselők helye és szerepe az Országgyűlésben c. témához − bevezetőjében rögzíti, hogy kiindulópontja az Országgyűlés szerepe, annak kialakulóban lévő új munkastílusa és leendő feladata , ami összefügg ései miatt elválasztha tatlan a politikai intézményrendszer átfogó korszerűsítésének kérdésétől. Az Országgyűlés munkarendje, vitakultúrája, döntéselőkészítési mechanizmusa az alapvető kapcsolatrendszerének függvénye: „[...] a központi párttestületekhez, a Népköztársaság Elnöki Tanácsához, valamint a Minisztertanácshoz, a minisztériumokhoz és az országos hatáskörű szervekhez”.225 Benne foglalt megállapítás szerint a hatalomgyakorlás alapvető változások folyamatában van, aminek középpontjába a párt saját szerepfelfogását, a vezető szerep értelmezését állította. „Ennek legfonto sabb jellemvonása: a hatalom túlzott egy-központúságának felszámolása 223 Ficzere Lajos (1935 −): 1960-ban szerzett jogi diplomát a Szentpétervári (Leningrádi) Egyetem Jogtudományi Karán, 1961-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán avatták jogi doktorrá. 1960−1971 között az MTA Jogtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, 1971 és 1976 között külszolgálatban dolgozott. 1976−1980 között a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának főosztályvezetőhelyettese, 1980 és 1986 között a Minisztertanács Titkárságán főosztályvezető. 1963-tól oktat az ELTE ÁJK-n, 1986-tól főállású egyetemi tanár. 1988-ban az ELTE Államigazgatási Jogi Tanszékének vezetője lett. Bővebb életrajzát lásd Ficzere Lajos személyes honlapján: https://ficzerelajos.wordpress.com/about/ (utolsó letöltés: 2020.03.17.) 224 MNL OL XIX−A−2−ar 20. d. Minisztertanács Titkársága (1/75/Ra-22-XX/1988.), Raft Miklós: Feljegyzés Grósz Károly részére , 1988. szeptember 1. 225 MNL OL XIX−A−2−ar 20. d. Minisztertanács Titkársága, Háttéranyag „A pártfrakció illetőleg a kommunista képviselők helye és szerepe az Országgyűlésben” c. témához, 1988. szeptember 1. 1.