M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
400 Sorsok és horizontok 4. Táguló láthatár élőknek az adott kor feltételei között kellett megkeresni az életük lehetőségeit. Ezt tette Deák Ferenc, és ezt tették elvbarátai: lehetőségeket kerestek a kortársaiknak az életre. Ez a helyzet kísértetiesen hasonlít 1957 tavaszához, amikor a társadalom – sokkal kegyetlenebb megtorlás közepette – megkísérelte megkeresni az élet lehetőségeit. A „vezér nélküli forradalom” (Németh László) után nem volt Deák Ferenc, s nem volt formális, törvénybe iktatott kiegyezés sem. A társadalom tagjai ugyanakkor – ki-ki lehetősége és belátása szerint – megkötötték azokat a kompromisszumokat, amelyek mentén élni tudtak az alapjaiban hibás diktatúra összeomlásáig. Erre azonban harminchárom évet kellett várni. A kompromisszumoknak persze nagy ára volt: súlyos negatív hozadékkal léptünk át a rendszerváltoztatás korszakába. Az a példátlan hatalomátmentés , amely végbement, visszavonhatatlanul rányomta bélyegét mind a gazdasági, mind a politikai életre. Antall József miniszterelnök szállóigévé vált mondata a békétlenkedőknek – „tetszettek volna forradalmat csinálni” – mindezt tömören kifejezésre is juttatta. De nem tetszettek forradalmat csinálni , mert – s ezt jól tudta a történész miniszterelnök is – „forradalmat csinálni” nem lehet, és az is tudni való, hogy 1956 decembere után nem 1989 januárja következik a naptárban. Ha a történelmi tanulságokra figyelemmel kívánja alakítani a regnáló magyar kormány az ország sorsát, figyelembe kell venni azokat a reális erőviszonyokat, amelyek megóvják a hamis illúziótól. Igaz volt ez az 1989-90-es rendszerváltoztató eseményekre is. Antall József miniszterelnököt így idézte az MDF frakcióvezetője: „tudta, hogy mit kellene tennie, és tette azt, amit lehetett”. 102 ...ÉS ’56? 65 év, majd’ három emberöltő telt el. Az eufóriával beköszöntő, majd keservesen sanyarú napok lassan-lassan a forradalom után született és felnőtt generációk számára költészetté és szimbólummá válnak. S ez így természetes, mert minden nemzetnek megvan a maga igaz mitológiája és szimbólumrendszere. S hogy mitől igaz egy mitológia? Attól, hogy a nemzet lelkében gyökeredzik, s lényege az igazság . Ennek az igazságnak a fénye tükröződött a 23-a délutáni nagy tüntetés résztvevőinek arcán, ereje a túlerővel küzdő szabadságharcosok elszántságában, bölcsessége a megannyi forradalmi önkormányzat megfontolt döntésében, tisztasága az öntudatra eszmélt elnyomott milliók kiegyenesedő gerincében, majd a bukás után a gyász elviselésében. A reményben , amely már 102 Kónya Imre: ...és az ünnep mindig elmarad? Történetek a rendszerváltozástól napjainkig. Budapest, Alexandra, 2016, 619.
