M. Kiss Sándor: Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
36 Sorsok és horizontok 1. Körvonalak A belügyminiszter betiltotta a felvonulást, és azzal fenyegetőzött, hogy ha kell, a tüntetést a fegyveres erők alkalmazásával fogja megakadályozni. A diákok nem sokat törődtek a belügyminiszter tilalmával, sőt a tilalom mozgósító erővé vált. A tüntetés átszakította a félelem gátjait. A reformista jelszavak is mind élesebbé váltak. „Aki magyar velünk tart!”, „Ruszkik haza!” – skandálta a parlament előtt a már kétszázezer főre duzzadt tömeg. Ezrek gyülekeztek Budapest más pontjain is. 20 órakor Gerő Ernő – MDP Központi Vezetőségének titkára – a Kossuth Rádióban elhangzó beszédében a kapitalizmus fenyegető rémével szemben „a munkáshatalom, a szocializmus vívmányai védelmére” szólított fel. 7 A Gerő-féle értékelés keltette negatív hatások és érzelmek ellensúlyozására – a pártvezetőség kérésére – a parlamentnél beszédet tartó Nagy Imre sem volt képes. Az események gyorsan követték egymást. Nagy Imre beszédével közel egy időben a tüntetők ledöntötték a Sztálin-szobrot, a Rádió épületét védő – elsősorban államvédelmi – erők tüzet nyitottak az akkor még fegyvertelen tüntetőkre, Gerő Ernő és Hruscsov egyeztetését követően pedig a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok fő erői megindultak Budapest felé. A magyar hadsereg tevékenységével kapcsolatos, egymással sokszor szögesen ellentétes vélemények és értékelések alapján jogosan fogalmazható meg a kérdés, hogy az október 23-ai tüntetés méretétől megrettent állami és pártvezetés miért csak egy idegen hatalom, a Szovjetunió fegyveres erejére támaszkodhatott. Miért nem bízott/bízhatott a hadsereg határozott fellépésében? Melyek voltak az okai, hogy ez az erő október 28-ig, a felkelés győzelméig nem vált a forradalom fegyveres erejévé, és november 4-e után sem válhatott a forradalom vívmányainak hatékony védelmezőjévé? Erről később, az 1955. április 18-a és 1956. október 24-e közötti miniszterelnök, Hegedüs András többek között a következőket mondta: „Nem készült föl egy dologra a hadsereg [...] ez a nemzeti felkelés. Arra a tömeghangulatra, hogy » aki magyar, az velünk tart « . Ennek a hadseregnek a tisztikara nagyon sokat adott arra, hogy magyar.” 8 A tüntetés során elemi erővel felszínre törő elégedetlenség a hadsereget is váratlanul érte, de annak tisztikara a társadalmat feszítő problémák ismeretében lelkes támogatójává vált a nép többségének követeléseit megfogalmazó mozgalmaknak. Október 22-én Budapesten a katonai akadémiák, a tiszti iskolák képviselői megjelentek az egyetemi gyűléseken, felvették a kapcsolatot az egyetemi ifjúság tüntetést szervező vezetőivel, és elfogadták a pontokba szedett követeléseket. A Zrínyi Akadémián szintén követelték a párt és a hadsereg egyes vezetőinek leváltását, felvetették a szovjet csapatok itt-tartózkodásának kérdését. 7 A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások, 1956. október 23 – november 9. Századvég Füzetek 3. Szerk. Varga László – Kenedi János. Budapest, Századvég – Nyilvánosság Klub, 1989, [23–26.] 26. 8 A Hegedüs Andrással készített interjú a szerző birtokában.
