M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
357 Riba András László: „Kinek a” rendszerváltása? folyamat jellegének az egyik vagy másik jegyében történő egyértelmű tisztázó dására, »végleges« megszilárdulására azonban nem kerülhetett sor. Hozzá kell tenni: a korrektív forradalom-ellenforradalom ellentétpár annál is tisztázatlanabbul keveredhetett össze, mivel a megelőző időszak vitái sem tudták megteremteni a szükséges eszmei tisztázódást.” 6 Gyurkó László 1956. Előtanulmány és oknyomozás című munkáját értékelve M. Kiss Sándor nem kezdett a gordiuszi csomó kibogozásába, másként közelítette meg a problematikát: „[...] a nép a saját maga tevékenysége megbecsülése érdekében a köznapi szóhasználatban az ilyen »marxista szőrszálhasogatással« nem foglalkozik, s megmozdulását a maga szempontjából teljes joggal általában forradalomnak nevezi”.7 Nem ellen-, de nem is korrektív forradalomnak, hanem forradalomnak – tesszük hozzá ehelyütt. 1988−1989-ben a nagy feladat a „nemzeti megbékélés jegyében” éppen az volt, hogy a Kádárt követő vezetés képes legyen meghaladni azt a felfogást, amely szerint ’56 csak annak addigi tudományos végeredménye, vagyis ellenforradalom lehetett. 1989-re a pártállam vezetése, a rendszerkorrekciós/rekonstrukciós folyamatok alátámasztására nem tudta tartani az addigi tudományos magyarázatot. A rendszerváltás jelenében az ideológiai állapotok vákuumhelyzetet teremtettek, így az egyik legnagyobb horderejű kérdéssé a politikai vezetés számára a múlt történelmi előzményei, mintái, ezen belül 1956-hoz, és ezáltal a második világháború utáni időszakhoz fűződő viszonya vált. 1998-ban Schmidt Mária Forradalom, szabadságharc, polgárháború című írásában úgy értékelt, hogy a Kinek a forradalma? megcáfolja azt a kisajátított és elferdített történelemfelfogást, amely 1956-ot a reformkommunisták emberarcú szocializmusért folytatott küzdelmeként, Nagy Imre mártírhalálát pedig a szocialista eszme rehabilitációjaként fogta fel.8 A Kinek a forradalma? nem mellé kesen az 1993 és 1995 januárja között működő – különös történetű − Történelmi Tényfeltáró Bizottság keretében végzett és azt kiegészítő kutatásaik eredményeként jelent meg, meglátásunk szerint napjainkban talán még a korábbiaknál is érdemesebb arra, hogy mint gondolati-szemléleti forrás tekintsünk rá. Mindezt azzal együtt, hogy azóta számos kutatásban és kötetben folytatódott az a munka, aminek fontos szakaszhatára a 2020-ban megjelent A snagovi tükör . 9 6 Történelmi utunk. A Munkabizottság állásfoglalása a jelen helyzet kialakulásának történeti okairól. Társadalmi Szemle, 1989/1. különszám, 33. 7 M. Kiss Sándor: Nagy Imrére emlékezve, Kádárral tartva. Gyurkó László ’56-os látlelete. Magyar Napló, 1996/ 10, [25–28.] 26. 8 Schmidt Mária: Forradalom, szabadságharc, polgárháború. Magyar Szemle, 1998/9−10, 173. 9 Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor – Riba András: A snagovi tükör. Ecsetvonások a politikus pályaképéhez. Budapest, Magyar Napló, 2020.
