M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
347 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben Ahogy erről már volt szó, Pozsgay számára fontos volt, hogy akciója arra az időre essen, amikor Grósz Károly nem tartózkodik Magyarországon. Grósz január 28-án reggel utazott Davosba, a rádiófelvételt január 27-én vették fel, a rövid összefoglalóját – „kiemelve az inkriminált mondatokat”77 – elsőként 28-án reggel 3⁄4 6-kor adták le a Reggeli Króniká ban, tehát akkor, amikor Grósz még Magyarországon tartózkodott. Az időzítésnél ugyanakkor felmerül az a kérdés, hogy miért nem az volt a szempont, hogy Grósz az előkészületek pillanatában ne legyen a közelben, amikor még van lehetősége a riport adásba kerülését megakadályozni, nem pedig akkor, amikor már megtörtént a „baj”? De ezen túlmenően is van néhány furcsaság, Grósz külföldi tartózkodásából adódó tájékozatlanságát illetően például. Pozsgay visszaemlékezésében így fogalmaz: „Grósz – miként reméltem – csak késve értesült az itthon történtekről, hiszen svájci képviseletünk ott dongott körülötte, nem volt ideje a hazai dolgokra figyelni, vagy nem merte jelenteni az itthon történteket.”78 Grósz Károly maga is megerősíti Pozsgay szavait, amikor felidézi, hogy a történtekről a hazafelé úton hogyan szerzett tudomást: „Én a repülőgépen értesültem arról, hogy elhangzott egy interjú, olvasni itt a repülőgépen olvastam az újságban. Így tehát semmi közelebbit nem tudok.”79 Hogyan lehetséges, hogy egy pártfőtitkár, 1989-ben, a 20. századi kommunikációs technika világában, csupán három nap múlva, a repülőgépen újságot olvasva értesül egy olyan horderejű kérdésről, ami fenekestől fordítja fel pártja és országa életét? László Péter, a Kossuth Rádió riporterének visszaemlékezése szerint a Reggeli Krónika beharangozója után reggel nyolckor már égtek a telefonok, a Reuters is jelentkezett „ezer dollárt kínálva az anyagért”, 80 csak éppen Grósz Károly nem hallott semmiről. Pozsgay magyarázata sem teljes mértékben kielégítő. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy a svájci külképviselet a Magyarországon történtekről ne értesült volna, vagy ha tudott róla, a képviselet munkatársainak politikai érzéke olyan gyenge lábakon állt volna, esetleg megfélemlítettsége olyan mértékű lett volna, hogy ezt a hírt elzárja az ország elsőszámú vezetőjétől. Mindenesetre tény, hogy Pozsgay és Grósz visszaemlékezései összecsengenek. És miért állt volna érdekében az egymással élesen szembenálló két politikusnak a másik álláspontját alátámasztani, ha az nem lett volna igaz? Grósz Károly 1988. november 29-én széles médianyilvánosság mellett a Sportcsarnokban tízezer összegyűlt pártaktivista és munkásőrparancsnok előtt meglepően keményvonalas beszédet tartott: „A harc eredménye csak tőlünk függ, attól, hogy ha kell, az ellenséges ellenforradalmi erőkkel szemben határozottan 77 Buják i. m. 2019, 23. 78 Pozsgay Imre: Koronatanú és tettestárs. Budapest, Korona, 1998, 169. 79 Grósz Károly nyilatkozata. Népszava, 1989. 01. 31. 4. 80 Buják i. m. 2019, 23.
