M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
4. fejezet: Táguló láthatár
339 Szekér Nóra: 1956 – 1989-ben mártírjainak újrateremtésétől való merev és egyre tarthatatlanabb elzárkózás. 45 A párt ígéretet tett a hozzátartozóknak, hogy a kivégzettek földi maradványait kiadja, és a szűk családi körben tartott újratemetésüket engedélyezi. A Kádár-utód Grósz Károly már az értekezlet havában, május végén elrendelte a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportjánál Nagy Imre és társai sírjának beazonosítását. A Politikai Bizottság pedig úgy döntött, Grósz Károly a temetések engedélyezését 1988. júliusi észak-amerikai körútján jelenti be nyilvánosan, annak hangsúlyozásával, hogy ez a hatalom részéről humánus cselekedet, erkölcsi kötelesség, de semmi esetre sem rehabilitáció vagy 1956 újragondolása. 1988. augusztus 3-án az Új köztemetőben megkezdődött a sírok helyének meghatározása, 1989. március 29-én pedig a holttestek kihantolása. 46 A párt e kérdésben tett nyitásával párhuzamosan az ellenzéki csoportosulások mind határozottabban fogalmazták meg 1956 újraértékelésének szükségességét. Ebben a követelésükben egyre kevésbé igazodtak a párt által előirányzott ütemtervhez, és nem elégedtek meg a kegyeleti igények kielégítésével. 1988 tavaszán megalakult a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB): az alapítók ötvenhatos elítéltek és a halálraítéltek hozzátartozói voltak. Június 6-án közétett felhívásukban már nemcsak a végtisztesség fontosságát hangsúlyozták, hanem a teljes erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációt is. 47 Ilyen előzmények után érkezett el 1988. június 16-a, Nagy Imre és társai halálának harmincadik évfordulója. Ez az évforduló fontos erőpróbát jelentett a hatalomnak és az ellenzéknek egyaránt. Az Emberi Jogok Magyar Ligája a párizsi Père Lachaise temetőben nagyszabású és rangos nemzetközi közszereplők részvételével szimbolikus temetésen emlékezett az 1956-os magyar forradalom mártírjaira. Itthon az ellenzék a 301-es parcellánál és a Batthyány–Nagy Imre örökmécsesnél „ülte meg” az évfordulót. 48 Az emlékmécsest rendőrkordon és gumibotos rendőrök vették körül, majd, amikor az emberek száma megközelítette a 800 főt, gumibotokkal, könnygázspay-vel és a rendőrezred motoros alakulatának bevetésével oszlatni kezdtek. A nap folyamán 22 embert vettek őrizetbe. Grósz Károly, aki ekkor miniszterelnök és pártfőtitkár is volt egyben, a Newsweek nek adott interjújában a felelősséget a szélsőségesnek minősített tűntetőkre hárította: „Nem szeretjük, ha verik a rendőreinket, márpedig bizonyítékunk van arra, hogy ez történt. Ebben az országban mindenki hangot adhat a véleményének, de Alkotmányunk meghatározza, mit 45 Dokumentumok és elemzések a hatóságok elzárkózásról az ’56-ban kivégzettek hozzátartozóinak azon kérésétől, hogy halottjaikat eltemethessék: Tetemrehívás...i. m . 1988, 58–61. 46 Részletesen lásd: György Péter: Néma hagyomány. Budapest, Magvető, 2000, 155.; Szekér – Riba i. m. 2014, 21–22. 47 Kis magyar állambiztonsági olvasókönyv... i. m. II. 1996, 194–196. 48 A harmincadik évforduló megemlékezéseiről lásd: Szekér – Riba i. m. 2014, 23–29.
