M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
29 M. Kiss Sándor: Értékek mentén Miklósnak,37 Kende Péternek, 38 de Hegedüs Andrásnak, Schöpflin Gyulának, 39 vagy akár Mérei Ferencnek:40 félelmet, bizonytalanságot, s önmagukba zárkózást. Ez a periódus valóban Sztálin haláig tartott. Eltekintve a rövidre sikerült szakasz mélyebb elemzésétől, annyit azért megállapíthatunk, hogy Nagy Imre Moszkvában történt miniszterelnöki kinevezése mást jelentett a börtönökből, az internálótáborokból szabaduló baloldaliak, polgári gondolkodásúak, vagy éppen elszánt ideológiai kötöttségek nélkül élő/tengődő egyszerű áldozat életvitele számára. Emeljük ki: a baloldaliak számára, ha nem is a zökkenőmentes, de a politikába való lassú visszatérés lehetőségét jelentette, aminek előfeltétele a politikai perspektívákat tekintve Rákosi végleges távozása volt. (Ez az állítás a még rendkívül óvatosan politizáló Kádár Jánosra is vonatkozik.) A kérdés, amelyre 1956 ad majd választ, a következő: közelebb kerültek-e egymáshoz az 1945 és 1956 között elárult polgári eszmerendszert vallók, s az őket eláruló, cserbenhagyó, s kommunista társaik által szintén elárult, de legalábbis cserbenhagyott, kompromittált múlttal rendelkező baloldaliak. Két dolgot érdemes világosan látni. Egyrészt Nagy Imre Moszkvában egy korlátozott, kompromisszumokra alapuló rendszerkorrekciós politika folytatására kapott megbízást az SZKP vezetőitől, élén Hruscsovval. Másrészt a kiegyezés után fejlődésnek induló, s még mindig értékalapú gondolkodású népieknek, polgári liberálisoknak és radikálisoknak sem politikai, sem társadalmi érdekképviseletük nem volt. (Bonyolultabb kérdés az aktuálpolitikai szempontok következtében kompromittálódott szociáldemokrácia problémája, de feltételezésünk szerint egy finomabb elemzés kimutathatja, hogy az értékalapú szociáldemokrácia belső 37 Vásárhelyi Miklós (1917–2001): újságíró. 1945 után a Szabad Nép munkatársa. A Nagy Imre-féle politika híveként 1954–55-ben a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. 1955 májusában Gimes Miklóssal együtt követelte a Rajk-per felülvizsgálatát. Decemberben kizárták a pártból. 1956. november 1-jétől a Nagy Imre-kormány sajtófőnöke. November 4-én Nagy Imrével és társaival a jugoszláv nagykövetségre menekült, velük együtt került Snagovba, majd az itthoni fogságba. A Nagy Imre-perben öt év börtönbüntetésre ítélték, 1960-ban szabadult. 38 Kende Péter (1927): szociológus. 1949-től 1954-es elbocsátásáig a Szabad Nép külpolitikai szerkesztője. Az 1956-os forradalom idején a Magyar Szabadság , majd november 4-e után az Október Huszonharmadika című lap szerkesztője. 1957 januárjában hagyta el az országot. 1959 és 1964 között a brüsszeli Nagy Imre Intézet főmunkatársa, ezután a párizsi magyar emigráció fontos képviselője. 1978 és 1991 között a Magyar Füzetek szerkesztője. 39 Schöpflin Gyula (1910–2004): író. 1949–50-ben stockholmi, oslói és koppenhágai követ. 1950-ben lemondott, elhagyta az országot, és Angliában telepedett le. 40 Mérei Ferenc (1909–1986): pszichológus. 1949–50-ben az Országos Neveléstudományi Intézet vezetője. Az intézet felszámolása után elbocsátották, ezután alkalmi munkából élt. 1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetébe került. 1958 októberében „államellenes szervezkedés” vádjával letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult.
