M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
3. fejezet: Magyar a magyarral – és a nagyvilággal
212 Sorsok és horizontok 3. Magyar a magyarral – és a nagyvilággal a korábbi, a hagyományos erőkre alapozott katonai fölény helyett immár alapvetően az amerikai atomfegyverek alkalmazására helyeződött a hangsúly, s a nukleáris elrettentés/nukleáris megtorlás doktrínáját kiterjesztették a NATO tagok védelmére is (mely utóbbi azután beépült a NATO saját szövetségi szintű védelmi stratégiájába). A dokumentumban hangsúlyosan szerepel, hogy a szovjetek atomarzenáljának megerősödésével csökkenhet az USA elrettentésének ereje (deterrent effect ), ezért az Egyesült Államoknak egyértelművé kell tenni, hogy Moszkva mely lépései vezetnek általános háborúhoz.3 Fontos hangsúlyoznunk, hogy Eisenhower elnök, illetve 3 Magát a direktívát idézve: „Nem tűnik úgy, hogy a szovjet rezsim fennhatósága károsodott volna a Sztálin halála óta bekövetkezett események által, és nem valószínű, hogy értékelhetően gyengülni fog a következő pár évben. A hatalomátvétel esetlegesen okozhat bizonytalanságokat a szovjet és szatellit taktikában egy kis időre, de valószínűleg nem károsítja a szovjet blokk alapvető gazdasági és hadi erejét. A szovjet vezetőség várhatóan továbbra is arra a meggyőződésre alapozza politikáját, hogy a blokk és a nem kommunista világ között kibékíthetetlen ellenségesség áll fenn. Ez a meggyőződés összetett, amely részben a marxizmusnak az Egyesült Államok vezette világkapitalizmus feletti, történelmileg meghatározott és elkerülhetetlen győzelemébe vetett hitéből, részben a Szovjetunió és a rezsim biztonságáért érzett félelemből, különösképpen szembesülve az ellenséges koalícióval, részben az Egyesült Államok céljai és szándékai iránti bizalmatlanságból, és részben a régóta fennálló összeesküvések és felforgató tevékenységek technikájára való támaszkodásból áll össze. Ennek megfelelően, az alapvető szovjet célkitűzés továbbra is saját hatalmi szférájuk erejének konszolidációja és terjesztése, valamint a nem kommunista világ feletti végső uralom. [...] Amikor a Szovjetunió és az Egyesült Államok egyaránt eléri az atomfegyverek és szállítási módjuk bőségének állapotát, mindkettőnek meglesz a lehetősége, hogy kritikus kárt okozzon a másiknak, ugyanakkor nem valószínű, hogy bármelyikük képes lenne megelőzni egy nagymértékű megtorló atomtámadást. Ez patthelyzetet teremthet, mivel mindkét fél vonakodik az általános hadviselés kezdeményezésétől, azonban ha a szovjetek úgy gondolják, hogy a kezdeti meglepetéssel el tudják pusztítani az Egyesült Államok képességét a megtorlásra, akkor lehet, hogy megkísérlik a támadást. [...] Bár a szovjet félelem az atomfegyverekkel történő reakciótól most még meggátolja a helyi agressziót, a növekvő mértékű szovjet atomképesség csökkentheti az USA atomerejének elrettentő hatását a periférikus szovjet agresszióra. Ez esetlegesen kiélezheti a Szovjetunió érzékenységét arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államok mely csekededeteit találja provokatívnak. Ha bármelyik fél elszámolja magát a másik fél reakciójának mértékéről, a helyi konfliktusok általános háborúba fordulhatnak, pedig egyik fél sem törekedett erre vagy kívánta ezt. Ennek elkerülése érdekében általánosan kívánatos az Egyesült Államok számára, hogy egyértelművé tegye a Szovjetuniónak, hogy mely tevékenységek vezetnek majdnem biztosan erre az eredményre, felismerve azonban, hogy amint az általános háború mindkét fél számára egyre pusztítóbbá válik, a fenyegetés, miszerint ehhez folyamodnának helyi agresszió elleni szankcióként, kevésbé lesz elérhető. [...] Az USA stratégiai légierejének Szovjetunióval szembeni hatékony használatához külföldi területeken fekvő tengerentúli bázisokra van szükség az eljövendő években. Az ilyen bázisok meghatározatlan ideig fontos kiegészítő elemei maradnak az Egyesült Államok
