M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)

2. fejezet: Közös sors

193 Marschal Adrienn: A politikai foglyok szövetségei... A Dudás József által kiadott Magyar Függetlenség szerint az Urániában megvá ­lasztott ideiglenes vezetőség a következőkből állt: Déri Géza,63 Béri Tibor, 64 dr. Bokor Viktor,65 Fék Tibor, 66 Szigeti Iván, 67 Haraszti Zoltán 68 és Sárdy György. 69 Az előzőektől teljesen eltérő összetételű vezetőségről jelentett az 1960-as váci börtönsztrájk után beszervezett „Csorba Pál”. Ő a Thuránszky Zoltánnal és Kiss Károllyal folytatott beszélgetései után arról számolt be tartótisztjének, hogy az Urániában öttagú vezetőséget választottak. Ennek elnöke Thuránszky Zoltán, tagjai Imrik László70 , Gyarmati Lajos 71 és Zadravecz Júlia 72 volt. 73 Ez a névsor viszont biztosan nem lehetett az Urániában megalakult vezetőség lajstroma, mivel a kisgazda politikus egy recskit sem említ a vezetőség tagjaként. A gyűlésre időközben megérkezett Garamvölgyi János,74 volt recski internált, aki ismét a budapesti főkapitányságon dolgozott, s miután szót kapott, beszé­dében felhívta a résztvevőket arra, hogy jelentkezzenek a Jászai Mari téren és csatlakozzanak a megalakuló új karhatalomhoz. A gyűlésen továbbá szóba került annak kérdése is, hogy kik lehessenek a szervezet tagjai. A színpadon ülők közül „a főjegyző75 arról beszélt, hogy egy olyan nagy tömegszervezetet kell létrehozni, amelynek tagjai lennének Mindszentytől kezdve Tildy Zoltán és Kádár János is, Attila. Budapest, NEB, 2018, 51. 63 Déri Géza helyesen Béri Géza. 64 Béri Tibor valószínűleg elírás, esetleg felcserélhették Béri Géza és Déry Tibor nevét, bár eddig arról nincsen információ, hogy Déry Tibor író is ott lett volna az Urániában. 65 Bokor Viktor (1900): orvosezredes, fogorvos. Hautzinger József és társai ügyében embercsempészet és kémkedés vádjával vették őrizetbe. 66 Valószínűleg ebben az esetben is névelírás történhetett. 67 Szigeti Iván Tamás (1930): hadnagy. Tiltott határátlépés miatt tartóztatták le 1950-ben, majd elítélték. 68 Haraszti Zoltán helyesen Halászfy Zoltán (1921): főispán, csendőr nyomozó, műszaki rajzoló. Kistarcsára, majd Recskre internálták. 1993-ban alhadnaggyá nevezték ki. 2005 óta a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara örökös tagja. 69 A Gyűjtőfogház Forradalmi Tanácsa... i. m. 1956, 3. 70 Imrik László (1896): jogász, termelési felügyelő. A Forbáth László-ügyben vették őrizetbe. Az 1956-os forradalom leverése után a váci börtönben folytatta büntetése letöltését. 71 Gyarmati Lajos Mihály (1894): munkaügyi előadó. 1954-ben tartóztatták le a Faddi Ottmár ferences szerzetes által vezetett szervezkedésben való részvételért. 72 Zadravecz Júlia Zadravecz István (1884–1965) egykori tábori püspök rokona. 73 Jelentés (1962. 01. 10.). ÁBTL 3.1.2. M-18130 „Csorba Pál”, 99. 74 Garamvölgyi János (1928): tisztviselő, politikus, rendőr alezredes. A csepeli varrógépgyárban dolgozott. A Rajk-per kapcsán 1950-ben internálták Recskre, de csak 1953-ban ítélték el Kistarcsán kémkedésért. Az 1956-os forradalom alatt ismét az ORFK egyik vezetőjeként dolgozott. 75 Valószínűleg Halászfy Zoltánra utalhattak, aki főispán volt.

Next

/
Thumbnails
Contents