M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)

2. fejezet: Közös sors

194 Sorsok és horizontok 2. Közös sors valamint az összes politikai elítéltek, internáltak. Itt egy hang közbekiáltotta a kite­lepítettek is.”76 A javaslat, hogy mindenki, így a meghurcolt kommunisták is tagjai lehessenek a szervezetnek, azonban hangos ellenállást váltott ki a volt elítéltek többségéből, s többen közbekiabáltak, hogy „ezek nem kellenek”. A gyűlés a hangos közbeszólásoktól kaotikus volt, s a végleges vezetőség megválasztásával kapcsolatban végül azt határozták el, hogy végleges vezető­séget csak akkor választanak, amikor kialakul a szervezet tagsága, valamint azt is ellenőrizni akarták, hogy tagjaik között ne legyen besúgó.77 Mindezek ellenére a gyűlés nem eredmény nélkül ért véget. Megválasztották Mindszenty Józsefet, a magyar katolikus egyház vezetőjét a szervezet fővédnökévé,78 valamint a kiadni tervezett lap szerkesztőségét is, akik közül Rátz Erzsébet79 jelen volt a helyszínen, s meg is tapsolták. A lap címében azonban nem volt egyetértés, voltak, akik Ébresztő címmel szerették volna megjelentetni, míg Benkő Zoltán az Intelem címet javasolta, ami magába foglalta az internált, elítélt és emigráns szavakat is. 80 A gyűlésen a vezetőség tagjai mellett a szervezet végleges neve sem dőlt el. A Mechwart téren Politikai Foglyok Országos Szövetsége néven, míg a Benczúr utcában kezdetben Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége néven szerveződ­tek.81 Benkő Zoltán is a Politikai Foglyok Országos Szövetsége nevet javasolta. A szervezet neve körüli vitára Rédey Gábor így emlékezett vissza: „A vezetőségvá­lasztás után dr. Benkő Zoltán azzal állt elő, hogy változtassuk meg a szövetség nevét, és a Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége helyett a szervezetet Politikai Foglyok Országos Szövetsége néven jelentsük be, aminek POFOSZ lenne a rövi­dítése. Hevesen elleneztem az indítványt, mivel agresszívnak és negatívnak tartottam a POFOSZ rövidítést, mivel mi senkit sem akartunk pofoszni. A jelen­lévők támogatták érveimet.” 82 Bár a vezetőség tagjaiban és a szervezet nevében nem volt teljes az egyet­értés, a szervezet céljait tekintve mégis egy alaposan átgondolt és kidolgozott 76 Zsohár György kihallgatási jegyzőkönyve (1958. 04. 01.). ÁBTL 3.1.9. V-144223 Labundi Tihamér, 201. 77 Uo. 78 Ezt sem Mindszenty emlékiratainak, sem Balogh Margit könyvének vonatkozó részei nem erősítik meg. Ennek azonban valószínűleg az lehetett az oka, hogy kiszabadulása után annyian keresték fel a bíborost, hogy nem emlékezhetett külön minden csoportra. Mindszenty József: Emlékirataim . Budapest, SZIT, 1989.; illetve: Balogh Margit: Mindszenty József II. Budapest, MTA–BTK, 2015. 79 Rátz Erzsébet (1917–2007): újságíró, régész, művészettörténész. (Édesapja Rátz Jenő, az Imrédy­kormány honvédelmi minisztere volt.) Több lapnál is dolgozott, így például a Pesti Futár nál. 1945-ben letartóztatták és 1946-ban hét, majd öt évre ítélték, ezután még három évre internálták, csak 1953-ban szabadult. 1978-ban mentesítették a hátrányos jogkövetkezmények alól. 80 Miért lett Intelem... i. m. 1956, 5. 81 MTI belföldi hírek, 1956. 10. 31. 82 1956. Szemtanúk... i. m. 2006, 93.

Next

/
Thumbnails
Contents