M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
2. fejezet: Közös sors
179 M. Kiss Sándor: Egy sortűz „furcsa” háttérrel szerint, lőfegyvert tömegoszlatásra alkalmazni olyan módon megengedett, hogy az oszlásra felszólító parancs megtagadása esetén előbb a tömeg feje fölé kell a tüzet irányítani (levegőbe lőtt sortűz), majd ennek eredménytelensége esetén a továbbra sem oszló tömeg lába elé lövetni (porzó sortűz), s ha a tömeg továbbra is támadóan lép föl, térdmagasságon alul célozva lehet lövetni. (Ezután gondoskodni kell a sebesültek ellátásáról.) 59 1956. október 23-án késő délután még nem a fegyvereké volt a szó. A hatalomnak még saját törvényei betartása mellett sem lett volna – akár a korlátozott erőszak igénybevételével is – lehetetlen a politikai válság kezelése. Néhány órával később sem az alig több száz fegyveres lefegyverzése jelentette az igazi gondot, hanem az utcán felvonuló, immáron hozzávetőlegesen több mint százezres fegyvertelen tömeg. Az igazi gondot a politikai vezetésnek az jelentette, hogy fogalma sem volt: mit akar az utca. Csak fokozatosan jöttek rá, hogy a tüntető tömegek, s nemcsak néhány „felbujtó” gyökeres változást akarnak. Hegedüs András 1956. október 23-án délután két órakor a Minisztertanács ülésén még arról szónokolt, hogy az utcán valamifajta polgári-liberális, kispolgári, a Szovjetuniótól távolodni kívánó irányzat mozgolódik. „Ezt az irányt e pillanatban az egyetemi ifjúság képviseli, amely most éppen tüntetőén vonul fel az utcán. A PB ismeri az eseményeket, azt is tudja, hogy ezek lelkiismeretlen emberek, akik a maguk kis pecsenyéjét akarják megsütni, és úgy határozott, hogy Gerő elvtárs ma este nyolc órakor a rádióban beszédet mond, amelyben többek között bejelenti, hogy a jövő szerdára összehívják a Központi Vezetőséget.”60 Életrajzi visszaemlékezésében a volt miniszterelnök erre az előterjesztésre mint lényegtelen epizódra emlékezett vissza. „Emlékezetemből majdnem teljesen kiesett ennek a délutánnak a számomra akkor talán nem fontos vagy kellemetlen emléke, a Minisztertanács során beszerezték az 1956. október 24-e és november 3-a közötti, a BRFK-ra bejövő és kimenő telefonhívások jegyzékét. Ebben olvasható, hogy október 26-án Hegedüs keményebb fellépésre utasította Kopácsit. Kopácsi ennek teljesítését megtagadta. Érvelése szerint, egyrészt: Hegedüsnek elvileg sem volt joga a parancs kiadására, másrészt: „Az arra jogosult személy kérheti a fegyveres beavatkozást, de fegyverhasználatra csak a közvetlen parancsnokától fogadható el tűzparancs, hiszen csak a helyszínen lévő parancsnok képes megítélni, szükséges-e fegyverhasználat.” (A dokumentum a szerző birtokában.) Ez utóbbi megállapítás egy újabb problémára vet fényt. Ezek szerint a tűzparancs kiadását a helyi parancsnok a helyzetnek megfelelően felülbírálhatja. Ez az összefüggés a felelősség megosztására utal, illetve részben magyarázza a sokat hallott mondatot: Cselekedjen saját belátása szerint. Vagyis, amikor a felsőbb parancsnok ezt a mondatot elmondta, a szabályzatnak megfelelően járt el. 59 Kahler – M. Kiss i. m. 1997, 39–41. 60 Jegyzőkönyv a Minisztertanács 1956. évi október hó 23-án délután 2 órakor kezdődő üléséről. História, 1989/4–5, [25–30.] 29.
