M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
2. fejezet: Közös sors
178 Sorsok és horizontok 2. Közös sors meg Révész Géza56 a forradalom után egyik jelentésében: „A vezérkar karhatalmi riadótervét papíron összehangolták a belső karhatalom egységeinek tervével, azonban gyakorlatilag az együttműködés biztosítására megfelelő intézkedés nem történt.” 57 A karhatalmi riadóterv egyértelműen elkülönítette egymástól a beavatkozást kérők, illetve a beavatkozást végrehajtók körét. Az is világos, hogy a terv elsődleges feladata első lépésben a védelem, illetve a közrend védelme volt. A védekezésnek különböző eszközei és módszerei voltak, s az egyik eszköze lehetett végső esetben a fegyverhasználat is. A fegyverhasználatra vonatkozó korabeli szabályzati előírásokat ismerjük. Kopácsi Sándor ezt 1993-ban, a következőkben foglalta össze: „A határőrség, az ÁVH belső karhatalom és a honvédség fegyverhasználati utasítása nem tért el lényegesen a rendőrségétől.”58 A szabályzatok lényege 56 Révész Géza (1902–1977): katonatiszt, politikus. 1924 és 1944 között moszkvai emigrációban él, a Vörös Hadsereggel együtt érkezett vissza Magyarországra. 1948 októberétől a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Csoportfőnökségének, 1950-től Felderítő Főcsoportfőnökségének vezetője. 1957 és 1977 között az MSZMP KB tagja, 1957 és 1960 között honvédelmi miniszter. 57 A MN szerepe az 1956-os magyar ellenforradalomban. HM Titkárság összefoglaló jelentése. HL 1957/T, 89. cs. 58 „Nem volt jogos [a fegyverhasználat] – írja Kopácsi – fegyvertelen tömeg ellen, ugyancsak jogszerűtlen volt megtorlásként használni a már menekülő emberek ellen. Ilyen parancskiadásért a parancsnok a felelős.” Kopácsi Sándor: Szakvélemény a karhatalmi szolgálati szabályzat biztosította lehetőségekről 1956-ban. In: Sortüzek – 1956 II. Szerk. Kahler Frigyes. Lakitelek, Antológia, 1994, 49–61. Kopácsi értelmezésének megfelelően határhelyzet alakult ki október 23-án a Rádiónál. A vezérkar főnökének személyes felelőssége volt, hogy kiadja-e a tűzparancsot, vagy sem, a fennálló rendelkezések értelmében. Neki ugyanis éppúgy joga lett volna erre, mint a honvédelmi miniszternek. Feltehetően a tűzparancsot azért nem adta ki, mert tisztában volt vele, hogy politikai értelemben alakult ki a válsághelyzet, s a döntés csak politikai döntés lehet. Erre utal az akkori vezérkari fonók későbbi, részben magyarázkodó, de a helyzetet mégis jól ábrázoló jelentése. „Mint utólag tudomásomra jutott, a fegyveres ellenforradalmi szervezkedésről, amely a felszabadulás óta egyfolytában folyt..., a belügy jelentést adott a PB-nek. A párt vezetői azonban túl sötéten látónak és nem igaz jelentéseknek minősítették ezeket a jelentéseket. Minderről engem, a vezérkar főnökét nem tájékoztatott a hadsereg vezetése. Ezért nem merült fel részemről, és a hadsereg többi vezetője részéről, hogy riadókcszültscgbe helyezze a hadsereget, illetve valamelyik részét.” Lásd: Tóth Lajos vezérőrnagy visszaemlékezése . HL 56-os gyűjtemény, 1. ő. e. A fentiek alapján egyértelműen jogsértő volt az október 23-i debreceni sortűz. Az igaz ugyan, hogy a megyei első titkárnak volt joga a parancsot kiadni, de a felvonuló tömeg fegyvertelen volt. Jogtalan volt ugyanezen az okból következően a mosonmagyaróvári sortűz is. Ez utóbbi esetben tetézte a jogsértést az a tény is, hogy a második sortüzet menekülő tömegre adták le. Jogsértésre akarta utasítani október 26-án Kopácsi Sándort Hegedüs András miniszterelnök-helyettes. Ez a szabályzat megsértésének egy újabb típusa. A BM nyomozó szervei a Nagy Imre-per előkészítése
