M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
17 M. Kiss Sándor: Értékek mentén nemcsak a kormányzat tartotta igazságtalannak, hanem a magyar társadalom döntő többsége is. Gondoljunk csak a korban hangoztatott területi és etnikai, a békés vagy fegyveres revízió tartalma közötti különbözőségekre, nem beszélve a „tejtestvériség” gondolatáról. A békedöntések igazságtalansága tehát a nemzeti köztudalom része volt, a különbözőség a kérdés kezelésében rejlett. A rendszer igazi kihívása a hatalomgyakorlás mikéntje mellett a növekvő szociális feszültségek – vagyis a felgyorsuló kapitalizálódás – kezelésében rejlett. A látványpolitika mellett – parlamentarizmus, pártszerkezet – az igazi problémát a valóságos folyamatok, illetve eseti kapcsolatrendszer alakulása jelentette, s jelenti ma is a kutató történész számára. A Horthy-rendszer hatalomra jutása után hamarosan működni kezdett a rendszer legfontosabb titkos és döntéshozó szervezete, az Etelközi Szövetség. A lényeget tekintve a szerveződés a hagyományos, agráriánus elit érdekképviselete volt. Tovább működött – a merkantil érdekeltséget képviselve – a szabadkőművesség is. Nem véletlen, hogy a korszak egyik legnagyobb problémája az ún. agrár–merkantil ellentét kezelése volt. 7 Nem lehet elhanyagolni a szociális feszültségek éleződése következtében a szociáldemokraták vezette szakszervezeti mozgalom és a különböző szakszervezetekbe sikeresen benyomult illegális kommunisták szerepét sem. A húszas évek közepén, végén jött létre a módosabb parasztság, illetve a közép- és kispolgárság titkos érdekképviselete, a Magyar Testvéri Közösség.8 Szükséges megje gyezni, hogy egy titkos társaságbeli tagság nem zárta ki egy más, legális szervezetben való tagságot, sőt a politikai életben való aktív részvétel esetén a párttagságot sem. Mindezek mellett a munkahelyeken kialakult kapcsolatrendszerek is színezték a képet. Ha egy-egy személy mozgását vizsgáljuk, ezeket a tényeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül. A Horthy-korszak korlátozott értékű parlamenti rendszere mellett vagy előtt hamarosan kialakultak társadalmon belüli valós erőviszonyok is. A társadalmi struktúrát tekintve meghatározó módon létezett a hatalmat közvetlenül gyakorlók köre, s annak három típusú ellenzéke. Ezek közül hatékonyságát tekintve a legjelentősebbnek számított a rendszeren és hatalmon belüli ellenzék. (Lásd például Gömbös Gyulát és körét.) Létezett a hatalmon kívüli, de rendszeren belüli ellenzék: őket nevezhetjük parlamenti ellenzéknek is. A harmadik típusú ellenzék a rendszeren és hatalmon kívüli, vagyis illegális ellenzék volt. Ennek az ellenzéknek a baloldalát a Horthy-rendszer egész ideje alatt illegalitásba kényszerült kommunista, jobboldalát pedig az európai politika függvényeként hol legálisan működő, hol illegalitásba kényszerült szélsőjobboldali ellenzék jelentette. Ha összevetjük 7 A téma sajátos vetületéről, az ifjúságpolitika alakulásáról lásd: M. Kiss Sándor – Vitányi Iván: A Magyar Diákok Szabadságfrontja. Budapest, Antifasiszta Ifjúsági Emlékmű Szervezőbizottsága, 1983. 8 Lásd: Szekér Nóra: A Magyar Testvéri Közösség története . Hódmezővásárhely, Norma, 2010.; Uő: Titkos Társaság. A Magyar Testvéri Közösség története. Budapest, Jaffa, 2017.
