M. Kiss Sándor - Nagymihály Zoltán (szerk.): Sorsok és horizontok. Tanulmányok a magyar forradalom hatvanötödik évfordulóján - RETÖRKI könyvek 46. (Budapest, 2021)
1. fejezet: Körvonalak
16 Sorsok és horizontok 1. Körvonalak szakszervezeti mozgalom, a bolsevikoknak pedig – a Tanácsköztársaság bukása után – az illegális kommunista mozgalom mellett a más pártokba vagy egyesületekbe való beépülés. 1867-től számítva a világháborús vereség – sok más mellett – azt is jelentette, hogy a hagyományos értelemben vett, hatalmat gyakorló elit megbukott. Ezt követte a Károlyi Mihály neve fémjelezte néhány hónap, 1919. március 21-éig. Ez a rövid korszak – a hagyományos vitáktól eltekintve – különleges figyelmet érdemel a jövő történéseit tekintve is. Károlyi hatalomra jutása eszmetörténeti szempontból elsődlegesen a polgári liberalizmus uralomra jutását jelentette. Uralkodástechnikai szempontból – a szervezeti szférában is – Károlyi a polgári liberálisok mellett a polgári radikálisok egy töredékétől, a liberális eszmékhez vonzódó szociáldemokrata centrumtól és jobboldaltól is támogatást kapott. S mindezek mellett – ugyancsak eszmetörténeti szempontból – ott találjuk Károlyi mellett és mögött a szabadkőműves eszmék vallóit is. Károlyi bukása e tekintetben elsődlegesen és kezdetben a szabadságeszme híveinek és a liberális polgári eszmeáramlatnak a bukását is jelentette. A hatalmi elit – a hatalom gyakorlására többé-kevésbé alkalmas elit – bázisa tovább csökkent. Kun Béla és társai „sikeres” puccsa egy újabb politikai szemlélet hatalomra jutását jelentette. A szervezeti szférában egyértelműen hatalomra jutott bolsevik típusú Kommunisták Magyarországi Pártjához – tehát egy nemzetközi erőcsoportosulás magyarországi lerakatához – csatlakozott a polgári radikálisok mellett a szociáldemokraták radikális szemléletű hányada is. Kun Béláék bukásával tovább ürült a hatalmi tér. Röpke egy év alatt időlegesen eltűnt onnan a kiegyezés után kialakult hatalmi elit, majd a polgári radikalizmus és liberalizmus mellett a szociáldemokrácia, illetve a bolsevizmus is. Mindemellett egy más összefüggésben vereséget szenvedett a korlátolt függetlenséget elfogadó kiegyezés körüli elit mellett a Nyugat barátságát kereső polgári, illetve a szélsőbaloldali nemzetköziség eszmeiségét vállaló kommunista/baloldali szociáldemokrata elit is. Nem ennek az írásnak a témája a Horthy Miklós neve fémjelezte negyedszázad elemzése, így csupán annak megállapítására szorítkozunk, hogy a hatalom közvetlen gyakorlása a kiegyezés és az első világháború vége előtt felnövekvő, hagyományos értékeket valló elit kezébe került, s ez kitartott 1944. március 19-éig. Lényegesebb kérdés viszont a Horthy-rendszer politikai–társadalmi struktúrájának kialakulása, illetve működése, annak szövevényes összefüggéseivel együtt. Elöljáróban szögezzük le: az antant által – a békeszerződések segítségével – újjáalakított Európában a király nélküli Magyar Királyság – főként története első éveiben, és részben saját akaratától függetlenül is – független nemzetállamként funkcionált. Ha a két háború közötti különböző elképzeléseket és megnyilvánulásokat figyelembe vesszük, joggal állapíthatjuk meg, hogy a trianoni döntéseket
