Bódi Ferenc: A helyi önkormányzatok születése Magyarországon. Az önkormányzás kialakulása a modern korban és helyi önkormányzatok születése a rendszerváltás időszakában - RETÖRKI könyvek 45. (Lakitelek, 2020)
II. Településpolitikánk és helyi érdekérvényesítés a 20. században - az önkormányzatiság és területpolitika egyhásra hatása Magyarországon
A helyi önkormányzatok születése Magyarországon ahol nincs erős abszorpciójú körzet; Komárom-Esztergom megyét, Fejér megyét és Tolna megyét. Két erős abszorpciójú statisztikai kistérséget találtunk Somogy és Vas megyében, három átlag fölötti körzetet találtunk Baranyában, Veszprémben és Győr-Moson-Sopron megyékben, s végül az erős abszorpciójú körzetek számát illetően legsikeresebb dunántúli megyében, Zala megyében öt erős abszorpciójú statisztikai kistérség került a meghatározó egy főre jutó országos átlag fölé. II. 3. sz. térképi ábra: Statisztikai vonzáskörzetek településfejlesztési forrás szerinti abszorpciós sorrendje, 1991-2007 Forrás: MÁK, TEIR adatai alapján számította és szerkesztette Bódi Ferenc és Fekete Attila. A forrásabszorpció erősségét illetően, azaz ennek vonzáskörzeti egy főre jutó átlagát figyelve megállapítható, hogy az átlag fölé (a Szolnoki és a Salgótarjáni körzetet kivéve) alapvetően vidékies, kisvárosias körzetek kerültek. Azonban a körzetátlagok elfedték azt a tényt, hogy a statisztikai vonzáskörzeten belül városok vagy falvak gyűjtötték-e be a fejlesztési források többségét. Ezért a városi-falusi abszorpciós súlyokkal is mértük a forrásmegszerzés jellegét egy-egy körzeten belül. 86