Bódi Ferenc: A helyi önkormányzatok születése Magyarországon. Az önkormányzás kialakulása a modern korban és helyi önkormányzatok születése a rendszerváltás időszakában - RETÖRKI könyvek 45. (Lakitelek, 2020)
III. Megye vagy régió - önkéntes kistérségi társulás vagy kijelölt vonzáskörzet, a magyar önkormányzatiság antinómiái
A helyi önkormányzatok születése Magyarországon tovább folyt a községek összevonása. A tanácsi döntési hierarchiából kiiktatta a járást, a járásnak ezután csak hivatala volt (lényegében a második világháború előtti igazgatási rendszernek megfelelően). A település- és területfejlesztés lényegi döntéseit a megyei tanácsok hatáskörébe rendelte. A községi és nagyközségi tanácsok székhelyeinek kijelölési jogát átruházta a megyei tanácsra.261 A megye új köntösben, de régi fényében újra előlépett a területpolitika színpadára, hatáskörei megerősödtek, és ekkor, a hatvanas évek végétől, a redisztribúciós folyamatban kikerülhetetlen hatalmi szintté vált. A második világháború utáni politikai és gazdasági rendszerváltás ellenére, amelynek során a társadalom korábbi elitje teljesen elvesztette politikai hatalmát, a régi tulajdonososztály eltűnt, az úri középosztály felszívódott az értelmiségi létbe; a gazdasági szerkezet egy állami tulajdonú tervutasításos gazdasági rendszerré alakult, a területpolitika alapját képező igazgatási térszerkezet „szent tehene", a megye lényegében megmaradt. A korábbi megyerendszer politikaszociológiai hátterét a nagybirtokos rétegek, valamint a vármegye és a kormányzat notabilitásai biztosították. E sajátos koalíció közös érdekei és értékei miatt tartós szövetségben stabilizálta azt a területpolitikai, helyi kormányzati formációt, amely számára a legkényelmesebb formát biztosította uralmához a vidék felett. A második világháború után mindkét réteg uralma megszűnt az országban, de az új, kommunista rezsim hamar felismerte e tér- és igazgatási formációban rejlő uralmi lehetőségeket, s elfoglalta a régi rend állásait, hogy stabilizálja uralmát a vidék felett. Az a tény, hogy a társadalom széles rétegeiben nem voltak meg a demokratikus intézmények fenntartásához szükséges anyagi és szellemi előfeltételek, és az, hogy az új hatalom nem az egyéni jólét és gyarapodás irányába terelte az országot, kizárta annak lehetőségét, hogy alulról induló spontán folyamatok új térformációt követeljenek. A kommunista irányítás területrendezési tervei csak a nehézipari fölhalmozást és a gazdasági koncentrációt szolgálták. Ez a rezsim nem törekedett arra, hogy a társadalom által elfogadott és az állam részéről racionalizált igazgatási és önkormányzati rendszer jöjjön létre. Az 1971-ben nyilvánosságra hozott településhálózat-fejlesztési koncepció számolt a városok és a községek távlati államigazgatási szerepkörének növekedésével, de a hatvanas évek elején készült korábbi tervekhez hasonlóan e reform céljai lényegében alárendeltek voltak a központi gazdaságpolitikának. Pozitívuma volt a koncepciónak, hogy településhálózat és igazgatás szempontjából racionalizációra törekedett, de nem támaszkodott az érintett településeken és térségekben élők valós igényeinek ismeretére, és nem tartott igényt az ebből fakadó legitimációra. A szakmai érvek is ebből eredően egyoldalúak és a kurrens nagypolitika által determináltak voltak. A tervezet kilenc kiemelt városi központot ha-261 1971. évii. tv. 106
