Bódi Ferenc: A helyi önkormányzatok születése Magyarországon. Az önkormányzás kialakulása a modern korban és helyi önkormányzatok születése a rendszerváltás időszakában - RETÖRKI könyvek 45. (Lakitelek, 2020)
III. Megye vagy régió - önkéntes kistérségi társulás vagy kijelölt vonzáskörzet, a magyar önkormányzatiság antinómiái
A helyi önkormányzatok születése Magyarországon nyoknak megfelelően fejlődjék, és szolgálja a város és a vidék munkamegosztásából eredő követelményeket. Rámutatott, hogy történelmünk során az erősödő parasztvárosokat a nemesi vármegyék uralmuk alá akarták vetni. Ez a törekvés nem teljesen sikerült, de annyit elértek, hogy a tanyás városok parasztvilága felszín alatti rendszerré szorult vissza. Országtervének a kiindulási pontja a város. Alapelve, hogy minden vidéknek meglegyen a maga városa, és ezzel olyan egységet képezzen, amely állandó közelségben van egymással. A város a közlekedés és szoros szervezeti kapcsolat révén az egész vidék számára biztosítja javait. Ezen elv azon alapszik, hogy a város feltétele a magasabb szintű társadalmi és kulturális életnek. Két feladatot tűzött ki. Egyrészt minden vidéknek meglegyen a városa, ahol ilyen nincs, ki kell fejleszteni. Másrészt egy városa legyen minden vidéknek, ahol az összes városi szükségletét kielégíti. Ennek az urbanista országrendezési tervnek a tanyakérdésre is volt javaslata: ne a tanyákat szervezzék falvakba, hanem a falvakat kell városiasítani, és jól megközelíthetővé tenni a tanyák számára. Tehát nem az a feladat, hogy erős, apró helyi központokat hozzanak létre, hanem egy-egy város vidékén a város legyen a tökéletesen kiépített helyi központ, s ehhez meglegyen a vidéknek a kifogástalan közlekedése. Városhiányos térségek számára Erdei javasolta a központi fekvésű falvak várossá fejlesztését. Számításai szerint az országban nyolcvan városi központ alakulhat ki, amely mint „felsőfokú város" szorosan magához kapcsolná a környéken elhelyezkedő falvakat és tanyákat. Ezek a városi egységek nagyjából százezer lakost és tízezer hektár területet szerveznének egybe. E kismegyéket hét tartományi központ köré csoportosuló országos táj fogná össze. Az országos tájakhoz egymillió lakos és egymillió hektár terület tartozna. A tájközpontok (tartományi központok) magukba foglalnának mindennemű művelődési, oktatási, felsőfokú igazgatási és egyéb szervezői funkciókat. Erdei koncepciója több elemében eltér elődjeitől. A centralizáció és decentralizáció kérdését nem a község és a megye, hanem a város és a vidék viszonylatában értékeli. így szakít azzal a közjogi vitákban elfáradt gondolattal, hogy a megye milyen kiterjedt legyen, illetve azzal, hogy a megye milyen szerepet kapjon a helyi önkormányzat felett. Másodszor, országszervező ideáljának központi fogalmává a városi funkciókat betöltő települést teszi, amelyben nem az a lényeg, hogy a város fölötte áll, hanem az, hogy kiszolgálja a vidéket. Közelítése egyszerre racionális és demokratikus. Szociológiai elemzésében meglátja a város különleges történelmi szerepét és annak társadalmi előnyét, s azt a környezete számára is elérhető közelségbe helyezi. A mai kor már több szempontból meghaladta ezt az álláspontot, de nézete saját korában modernnek és bátornak tekinthető. Mint ahogy Hencz Aurél megállapítja: „országrendező tervének igazi és általános értéke nem is abban van, hogy helyi központokat hoz létre, hanem abban, hogy egy-102
