Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Lezsák Sándor
Lezsák Sándor Sz. L. Zs.: Abban az időben is több tanár volt vidéken, több népművelő, ők mégsem szerveztek ilyen előadásokat, amiket a hatalom kicsit bizonytalanul figyelt. Mi hajtotta Önt, hogy ezeket megrendezze, megszervezze? L. S.: Azért kerültem oda, mert menekültem Pestről. Az Ifjúsági Magazinban jelentek meg verseim, és 17-18 éves koromban egy riportom fiatalkorú öngyilkosokról. És nagyon sok fél- meg alvilági kapcsolatom jött létre, próbáltam segíteni rajtuk - szociális munkásnak mondják az ilyent ezekből a kapcsolati rendszerekből rendkívül sok élményem volt egyrészt, másrészt pedig sok kudarcom is, mert nem tudtam igazán segíteni. És ezt akartam megírni, és azért az nagyon nagy kudarc volt, hogy ez nem sikerült. Az távolított el Pestről, hogy hazugnak hittem. Gondoltam, itt valóban találnék egy helyet a világban, ahová nem tör be a csúnya Pest, ahol nem néznek az égre, mint a faluban, mert meghallgatják a meteorológiát és kész. De ott együtt éltek a természettel. A kettő között volt egy nagy ellentét. Sz. L. Zs.: És hogyan került kapcsolatba a népi-nemzetinek mondott ellenzékkel vidéki tanítóként, népművelőként? L. S.: Egy kapcsolati rendszer kezdett kialakulni. Ez már megvolt itt, Pesten is, az Olvasó Munkás Kör vezetője Tamási Lajos volt, ’67-ben, ’68-ban nekem fantasztikus élmény volt a közelében lenni. Tudtuk, hogy ő írta azt a verset, a Piros a vér a pesti utcán-t. Titokban, a háta mögött beszéltünk erről. ’56 igazán akkor kezdett el izgatni, hiszen sok mindent tudtam, 6 éves voltam akkor, de az egész nem jött át azért igazán. Az első személyes nagy élmény Tamási Lajos bácsi volt. Meg hát az országot járva sokat csavarogtunk, Gabi feleségemmel aztán már az egész Kárpát-medencében. Egyféle kapcsolati rendszer kezdett létrejönni. Nem ellenzéket szerveztünk. Ösztönösen bennünk volt az, amit Csoóri Sándor pontosan megfogalmazott, aztán Bíró Zoltán, Csurka és a többiek, hogy nem lehetünk a saját hazánkban ellenzékben. Ez elfogadhatatlan. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ez a hatalom bennünket ellenzékivé tesz. Mi nem vagyunk ellenzék. Ezt valahogy ösztönösen nem is tudtam elgondolni. Sz. L. Zs.: Mik voltak akkor, ha nem ellenzékiek? L. S.: Melósok akartunk lenni, meg vívók akartunk lenni, meg bádogosok meg orvosok. Meg írni akartunk. És hát tudtuk, hogy van két tabu, ’56 és a Varsói Szerződés, a szovjet jelenlét. Ezt próbáltuk, ezt a két tabut valamilyen, nem tudom milyen metaforákban megdönteni, de azért nem kerülhettük meg őket. Azért mentem könyvtárba segédmunkásnak, hogy bejussak a tiltott területre, a 137
