Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Kiss Gy. Csaba
Kiss Gy. Csaba K. Gy. Cs.: Eleve nem szerettem azt a kioktató gondolkodást, hogy van ugye népi-nemzeti ellenzék és van urbánus vagy demokratikus ellenzék. Ez borzalmasan félrevezető, alapvetően hazug megkülönböztetés, ezzel él a jelenlegi történetírás és a politológia is. Azért nem szerettem, mert egyszerűen nem felelt meg a valóságnak. Kétségtelen, hogy mondjuk 1977-ben ahhoz, hogy a csehszlovákiai charta melletti rokonszenvnyilatkozatot aláírják, kellett valamiféle polgári bátorság, számolni kellett azzal, hogy a polgári életben, a mindennapokban állás- és egyéb lehetőségekből ezáltal kizárja az ember magát. Becsültem azokat, akik aláírták. Én nem írtam alá, többek között azért sem, mert jártam Csehszlovákiában, és nagyon fontos cseh, szlovák és magyar kapcsolataim voltak, és úgy gondoltam, nekik sokban segíthetek. Nagyon kicsi konspirációs szerkezetben gondolkodó csoport volt, akik Magyarországon illegális ellenzékként léptek föl a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján. Én úgy gondoltam, hogy a funkciójuk fontos: egyfajta avantgárd, előőrs, de a magyar társadalomban nagyon kevés eziránt a fogékonyság. A magyar társadalom nagy része belülről tulajdonképpen elfogadta a Kádár-rendszert, és igazából ilyen kis bolond összeesküvőként tartotta számon őket, hiába nagyította föl a szavukat a Szabad Európa. Azt gondoltam, vannak olyan létező formák és intézmények - az irodalmi folyóiratok, az Irodalomtudományi Intézet a Ménesi úton, például -, ahol hihetetlenül szabad szellem uralkodott, egyben nagyon magas színvonal is. Megtiszteltetés volt számomra, hogy ott dolgozhattam. Azután a következő az írószövetség, amely 1981 óta tulajdonképpen megvalósította a belső demokráciát. Kiszavazták a pártnak és Aczél elvtársnak a jelöltjeit, különösen ’86-ot követően (az 1986. november végi közgyűlésen elhangzott fölszólalásom után már nekem is volt némi szerepem ebben), tehát úgy gondoltam, hogy először is ilyen folyamatos lépésekben lehet a Bibó István által említett szabadság kis köreiből visszahódítani egy-egy területet Azután ott vannak a meglévő intézmények. Magyarországon a nyolcvanas évek elején-közepén elkezdődött a civil társadalom szerveződése is, gondolok itt az egyetemi klubokra, egyáltalán a klub-mozgalomra, a honismereti klubok tevékenységére, sokszor mindez a népfront ernyője alatt. Ezek mind-mind a szabad gondolkozás áramát jelentették. Úgy gondoltam, tömegesen nem lehet konspirativ ellenállást kialakítani Magyarországon, különösen nem vidéken. Az ország több mint 80%-a akkor is nem Budapesten élt, a vidéki egyetemi nagyvárosokban, Szegeden, vagy Debrecenben is a titkosrendőrség által a politikai rendőrség sokkal jobban tudta figyelni, hogy mi történik. Itt sokkal jobban ki voltak téve az emberek egzisztenciális helyzetük kockáztatásának, 109
