Szabó László Zsolt: Húsz év után. Interjúk a rendszerváltozásról 2008-2009-ben - RETÖRKI könyvek 43. (Lakitelek, 2019)
Kiss Gy. Csaba
Húsz év után Sz. L. Zs.: Hol találta meg ezt a kört, amelyik Nagy Imre nevére hasonlóképpen viselkedett itt, Magyarországon? K. Gy. Cs.: Magyarországon nem találtam meg ezt a kört, nem lehetett volna megtalálni. Az kétségtelen, hogy az irodalmi életben ott voltak a mi „fölvezető” tanáraink - Kiss Ferencre gondolok, kitűnő irodalomtörténész, Nagy Lászlót kutatta, Kosztolányival foglalkozott. Ő például ’56 után börtönben volt. Azt tudtuk emberekről, idősebb barátainkról, hogy kinek van ’56-os múltja, de Magyarországon a Kádár-korszakban tulajdonképpen 1956-ot a magyar társadalom elfelejtette, sőt ami döbbenetes, valahogy félretette a tudatából, szóval történelmi tudat-átmosás történt. A környező országok közül Csehszlovákiában jártam és persze, főleg Lengyelországban, de ilyenre nem volt példa. Ugyanakkor az életpályámon van valami határvonal, ’78-ban, amikor megdöbbentő élmény volt egy újabb lengyelországi út, mikor találkoztam a föld alatti Lengyelországgal. Repülő egyetemi órán beszéltem, és láttam azt az óriási hatást, amit II. János Pál pápa tesz a lengyel fiatalságra. Akkor szinte ez volt a divat. Ha nem volna ez a szó furcsa, majdnem azt mondhatnám, a progresszió... Láttam azt a szellemi offenzívát, ahogyan a katolicizmus áramlatai léteznek Lengyelországban, és akkor valahogy nekem szétszakadt a kárpit, a függöny. Hazugságban élünk, még a belső beszédünkben is hazudunk. Nem mondunk ki olyan egyértelmű igazságokat, hogy Magyarország egy megszállt ország, Magyarország nem szabad ország, még a belső beszédünkben sem. Attól kezdve - 1978 októberétől - meg voltam győződve arról, hogy ez a rendszer nem fog örökké tartani. Évtizedekig tartott, tudtam, lehet, hogy én ebben fogom leélni az életemet, itt sokáig lesznek a szovjet megszállók, de ez örökké nem fog tartani. Ez egy hazugságra épített rendszer - hazugságra és a minden emberben meglévő gonoszságra. A kommunizmusnak ez szinte a lényege. Mindannyiunkban van gonoszság, bűnösök vagyunk - de ezt ápolta és ezt növelte bennünk. Tehát egyfajta morális fölháborodás volt ez. Attól kezdve nagyon világos volt számomra, hogy bizonyos morális határvonalat be kell tartani. Mi számít kollaborációnak, és mi minden mese. Az irodalmi életben be lehetett tartani úgy, hogy az ember bizonyos dolgokat egyszerűen nem vállalt. Sz. L. Zs.: Ennek ellenére mégsem az illegális ellenzékhez csatlakozott, hanem a legális ellenzéknek lett a tagja, amit Ön kritikus ellenzéknek nevezett Mi volt az eltérés emettől, és mit jelentett ez? 108
