Domonkos László: Délvidéki rendszer, magyar váltás - RETÖRKI könyvek 42. (Lakitelek, 2019)

Gátszakadásban

A hajnal első sugarai A hajnal első sugarai Az 1990-es esztendő első napjait egyértelműen az előző néhány hét és az éppen karácsonykor és a két ünnep között tetőző romániai események, Ceausescu bukása, majd kivégzése és a forradalmi(nak) hitt) történésekre való reakciók határozzák meg. Természetes tehát, hogy az éppen csak meg­született VMDK már december 30-án táviratban üdvözli a tesvérszervezet RMDSZ megalakulását és hogy a Délvidékről ugyanúgy özönlenek kelet­északkelet felé a segélyszállítmányok és a testvéries adományok, mint az anyaországból vagy éppen Kárpátaljáról. Január 2-án a VMDK kezdemé­nyezőbizottsága úgy dönt: közvéleménykutatást kezd a szervezet iránti ér­deklődés felmérésére - támogató aláírást kínálva, az új magyar tömörülés szükségességét és a tagsági, részvételi-közreműködési szándékot bizonyí­tandó. A kezdeményezés példátlan és szinte egyöntetűen támadó sajtóvissz­hangot kap, igaz, már január 14-én megjelenik a Magyar Szó ban a követ­kező olvasói levél is: „nem értem, hogy miért nem foglalkoznak legalább egy kicsit azzal a nemrég megalakult szervezettel, a VAJDASÁGI MAGYA­ROK DEMOKRATIKUS KÖZÖSSÉGÉVEL, (sic - D. L.) Mióta megala­kult, sehol sem közöltek róla semmit, sem hogy ki, mikor, hogyan alakította meg, hogy áll a szénája, stb.” Az új, éppen csak létrejött magyar szervezet szénája egyelőre még se­hogyan sem áll: noha a londoni BBC magyar adásában már bejelentik, hogy „alapvető célja a magyar nemzetiség érdekképviselete a többpártrendszerű társadalmi viszonyok közepette”, ez a bátor és egyértelmű színvallás egye­lőre még szigorúan abban a délvidéki magyar közegben fogalmazódik meg, amelyet igen helytállóan és pontosan jellemez a Magyar Szó év végi szá­maiban folytatásokban közölt, kiváló alapvetést megfogalmazó és részletes helyzetjelentést tükröző Hódi Sándor-interjú (Náray Éva munkája, dec. 31., jan. 1., 2.). „A közelmúltban jelent meg Hódi Sándor Táj és lélek című kötete” - vezeti föl a beszélgetést a kérdező. Hódi Sándor az interjúban kifejti, hogy a 37

Next

/
Thumbnails
Contents