Szeredi Pál (szerk.): A cselekvés fél éve. 1988 ősze - 1989 tavasza - RETÖRKI 40. (Lakitelek, 2019)
Kávássy János: Adalékok Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet magyarországi tevékenységéhez (1986-1990)
A cselekvés fél éve kapcsolatot megelőző emberi kapcsolatok, kapcsolódások; merőben mások, olykor kifejtetten ellentétesek voltak az elképzelések; végül de nem utolsó sorban, a kapcsolatfelvétel után nem alakult ki semmiféle „kémia”, s így maradt az egymást kölcsönösen elutasító szembenállás. Palmer magyarországi tevékenységének ezen szakaszát tárgyalva alá kell húzzam, nagyköveti minőségében mennyire háttérbe szorult diplomata-politikus énje, s mennyire csak saját preferenciáit követte. Egy dolog volt a fegyverkezési verseny végjátékában, Kádár János premiersége idején nyíltan kiállni azok mellett, akiket bemutattak neki, s akik felé személyes szimpátiát érzett, s egészen más dolog volt az arms race amerikai megnyerése után, a spontán pluralizálódó, illetve részben tudatosan (a hatalom által a háttérből) pluralizált, törékeny regionális helyzetbe integrált magyar belpolitikai erőtérben „differenciálni”. Ahogy néhai barátja és munkatársa, Matlock fogalmaz: „Nem gondolom, hogy »exportálhatjuk a demokráciát«. Minden országban az egyes nemzeteknek kell azt felépíteni. Az Egyesült Államok másutt úgy támogathatja legjobban a demokráciát, ha odahaza demonstrálja, hogyan válik az egyet nemzet hasznára.”71 Természetesen, itt ismételten nyomatékosítva, figyelembe kell vennünk Palmer eredendő alkatát és habitusát, s hogy logikus lehetett, hogy Lengyel- országgal kapcsolatos tapasztalatai alapján a mind szélesebb körű, s mind radikálisabb összefogást sürgette. Nem felejthetjük el azonban azt, mennyire figyelmen kívül hagyta azon önálló, belső fejlődést, melyen a magyar belpolitikai erőtér átment, mind a pártosuló ellenzéki szerveződések, mind a regnáló hatalom részéről; ugyanígy érthetetlen, ezen potenciálisan veszélyes helyzetben miért nem követte jobban Washington irányvonalát - pláne, ha mindehhez hozzávesszük, hogy James Baker külügyminiszterrel személyes konfliktusa is volt. Olybá tűnik, mintha Mark Palmert erre az időre cserben hagyta volna realitásérzéke. Ennek kapcsán hadd idézzem ismét Jack Matlockot, aki immár az EISA moszkvai nagyköveteként így nyilatkozott 1989 márciusában: „.. .habár még nem tudhatjuk, mindez hova vezet, s azt sem, meddig tartható fent, ugyanakkor már változást értünk el mindazon problémákban, melyek a múltban különbségeink alapvető okát jelentették, így jogosan remélhetjük, hogy óvatos és figyelmes hozzáállással, s bizonyos fokú szerencsével talán egészen más kapcsolataink lehetnek, mint a korábbi évtizedekben. [...] Olyannak kell látnunk a dolgokat, amilyen azok mostani valóságukban, s nem olyannak, amilyennek azt a jövő egy adott pontján majd szeretnénk. Másként szólva, 71 Matlock levele, Uo. 188
