Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)

Mellékletek

„Göröngyös úton...” legkülönbözőbb nemzedékekből. Pillanatnyilag félezerre tehető a taglétszá­munk, amelyhez egy jelentős szimpatizáns tábor is tartozik. Azt nem hiszem, hogy taglétszámunk gyarapodását csupán a társaság jó irányban indult tevékenységének köszönhetjük. Ugyanis az 1987-es esztendőt olyan értelemben a „fordulat évének” tekinthetjük, hogy a magyar társadalmon és főleg az értelmiségen belül megindult egy mindinkább fokozódó szellemi pezsgés. Mindazok, akik már nem voltak hajlandók ölbe tett kezekkel, tétle­nül nézni egy totális válság felé tántorgó országunkat, aktivizálódtak és az önszerveződés jegyében. 1987-ben sorra megalakították szervezeteiket, baráti körüket. E tekintet­ben jó és ígéretes példának mutatkozott a Rakpart Klub, amely - mint isme­retes - már évekkel korábban előharcosa volt ennek a klubmozgalomnak. De ugyanígy hivatkoznék - mint úttörőre - a szentendrei Petőfi Sportegyesület példájára. Az alternatív mozgalmak kivirágzásához természetesen hozzájárultak azok a személycserék is, amelyekre a hatalmon belül sor került. Még ami­kor 1987 szeptemberében Lakiteleken zászlót bontott a Magyar Demokrata Fórum - a Bajcsy-Zsilinszky Társaság számos tagjának részvételével -, e változások előtt voltunk, de mindenki érezte, tudta, hogy a hatalom már nem maradhat sokáig érzéketlen a társadalom mélyén - és különösen az értelmi­ségi elit soraiban - kibontakozó elégedetlenségre. Habár Pozsgay Imrének, a Hazafias Népfront akkori főtitkárának Lakiteleken elhangzott intelmeit a hatalom még akkor vonakodott megszívlelni, de már ez év tavaszán, de főleg a pártértekezlet után kezdtek élénkebben reagálni a demokratikus oldalról végbemenő eseményekre. Igaz, a régi „rendpárt” akkor is, azóta is mindent megtesz annak érde­kében, hogy igazi konszenzus ne jöjjön létre a társadalommal, illetve annak alternatív mozgalmaival. Ilyen „történelmi” előzmények közepette kellett a Bajcsy-Zsilinszky Ba­ráti Társaságnak színt vallania és a maga arculatát megmutatnia a közéletben. Mi kezdettől fogva hangsúlyoztuk, hogy legfontosabb feladatunknak tekintjük névadónk szellemi-politikai hagyatékának ápolását és ugyanakkor tevékenyen, nyíltan, szókimondóan - s nem utolsósorban felelősségteljes módon - igyek­szünk kivenni részünket a magyar közéletből, a demokratikus megújulásért folyó küzdelemből. Ezért úgy érezzük, feladataink közé tartozik a magyar nép sorskérdéseinek vizsgálata és megvitatása - Bajcsy-Zsilinszky szellemében. 276

Next

/
Thumbnails
Contents