Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)
A Társaság nagy pillanatai
A Társaság nagy pillanatai Morvay Lászlóhoz fordultam, aki elolvasás után szó nélkül és egyetértőleg aláírta a Szűrös Mátyásnak címzett levelet.187 Ez is bizonyítja, hogy Morvay nem volt eszközember - amint az első lakiteleki találkozón elhangzott felszólalása is bizonyítja önálló szellemiségét. Szűrös Mátyás válaszában lényegében egyetértését fejezte ki azzal, hogy a megfelelő intézkedéseket már tervbe vették. így bizonyos megerősítést és egyetértést kaptunk, azzal a jó érzéssel azonban nem töltött el bennünket a válasz, hogy a mi kezdeményezésünkre történtek volna kormányzati, állami lépések. Mindazonáltal az ilyen kezdeményezéseknek valószínűleg volt valamiféle nyomásgyakorló, lélektani szerepe, ha ezt kifejezetten nem is ismerték el.188 Szintén e témához tartozik egy 1988. augusztus 24-i levél, amely üdvözölte a România Liberă Csoportot, hivatkozva arra, hogy a Társaság csatlakozott a Lelkiismeret ’88 Csoport akciójához, hogy kéthetes békés tüntetéssel tiltakozzanak az erdélyi magyarság elleni jogtiprások és a tervezett falurombolások ellen. Ez tehát a nagy falurombolás elleni tüntetés után csaknem két hónappal történt. Ennek aláírója már dr. Vigh, Morvay és jómagam voltunk.189 érvelése és javaslatainak határozottsága zavarhatta. - Egy későbbi levelében, amelyet dr. Del Medico Imrének írt 1988 végefelé - utal a november 29-én tartandó választmányi ülésre - kijelenti: “Nem zárkózhatunk el az erdélyi magyarok helyzete vagy a bős-nagymarosi vízlépcső ügye tárgyalásától, és nem fojthatjuk bele a szót az emberekbe” „Bajcsy-Zsilinszky szellemiségéből következik, hogy mi igenis politizáló Társaság vagyunk” - tette hozzá. 187 Közli a levelet: A Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság levele az Országgyűlés Külügyi Bizottságának. Rendszerváltó Archívum, 2018/2, 54-56. A folyóirat szerzői így kommentálják a Társaság szerepvállalását és a dokumentumot: „A Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság aktívabb politikai szerepvállalása a rendszerváltás idején a határon túli magyarok ügyében is megmutatkozott. A Társaság volt az egyik szervezője az 1988 június 27-i, a falurombolás ellen tiltakozó tömegtüntetésnek, amely 1956 óta a legnagyobb rendszerellenes megmozdulásnak számított. A Társaság, hasonlóan a Magyar Demokrata Fórumhoz, kereste a kapcsolatot a hivatalos magyar politika felé. A Külügyi Bizottságnak írt levelükben rámutattak, hogy a magyar fél számára kudarccal zárult aradi találkozó fordulópont kell, hogy legyen a magyar külpolitikai gondolkodásban. A romániai magyarság érdekeinek megvédéséhez a lehető legszélesebb nemzetközi összefogást, valamint a területrendezési terv emberi jogi és biztonsági kérdéssé való átértelmezését javasolták.” Házi Balázs-Jónás Róbert: Rombolástól a megmaradásig. Rendszerváltó Archívum, 2018/2, 50. http://archivum.retorki.hu/upload/2018/12/retor- ki_rszva_2018_02_szines_web_cs.pdf (Utolsó letöltés: 2019. 04. 14.) 188 A levélváltás olvasható a Társaság 1988. szeptemberi értesítőjében. 189 Vigh Károly-Morvay László-Zétényi Zsolt: Levél a România Liberă csoporthoz. (1988. augusztus 24.). RETÖRKI Archívum, Vigh Károly iratai, 54. doboz. 135