Zétényi Zsolt: „Göröngyös úton..." A Bajcsy-Zsilinszky Társaság története emlékeim és a források tükrében - RETÖRKI könyvek 39. (Lakitelek, 2019)
A Társaság - belülről
A Társaság - belülről helyzet előtti állapot teljes visszaállítása azonban már nem volt lehetséges. A takaréklángon pislákoló szervezet dr. Vigh Károly személyére épült, Bajcsy- Zsilinszky emlékét és politikai hagyatékát elsősorban tanulmányokban, életrajzban, hírlapi cikkekben képviselő, évente egyszer koszorúzó társaság lett, amely az ezredfordulóra csupán látszat szintjén működött, majd néhány éven belül formálisan is megszűnt. A BZST demokratikus megújításának kísérletében markánsan ott volt az a meggyőződés, hogy dr. Vigh Károly nélkül nem létezhet Bajcsy-Zsilinszky nevét viselő Társaság, ott volt az a megbecsülés és értékelés, amely szerint minden lehetősége meg lett volna demokratikus keretek között is megfelelő tábort, szellemi kört kiépíteni maga köré. Ezt nem tudta végrehajtani, erre Morvay László és Domonkos István önmagukban nem voltak alkalmasak, annak ellenére sem, hogy kiváló szellemi emberek és hazafiak voltak. Az ügy paradox jellege mutatkozik abban, hogy miközben Vigh Károly megtartására törekedtünk, ő ezt a törekvést úgy értékelte, mint személye elleni támadást, illetve eltávolítását a Bajcsy-Zsilinszky Társaság döntéshozó köreiből. Súlyosan tévedett ebben a tekintetben! Domonkos István 1990. július 5-ei, elnökségi tagságról lemondó levelében azt írta: „.. .dr. Vigh Károly személye - éppen kimagasló történészi és politikusi tevékenysége folytán - oly értéket jelent, hogy ennek mellőzése, háttérbe szorítása ostobaság,”176 Egyetértek. Saját szándékomat jól ismerve állíthatom, hogy az elnököt éppen a politikai torzsalkodások jellegéből adódó sérelmes helyzetektől kívántam megóvni örökös tiszteletbeli elnökké tételével. Ezzel megbecsülése vitán felüli maradt, mindennapi ügyintézésből való távolmaradása mindenki számára előnyös volt. Morvay László valószínűleg 1991 nyarán megkeresett a fehér házi irodai szobámban, és arra kért, hogy segítsek megerősíteni, fellendíteni a Társaság életét. Ebben a helyzetben azt kellett mondanom Morvaynak, hogy nem tudok segíteni. Hozzátettem, hogy ha kézzelfogható, meghatározott kérésük van, minden tőlem telhetőt megteszek, de a szervezeti életben való tevékeny belépésemtől nem várok kibontakozást. A Társaság elfogadottsága és tekintélye csökkenésének korántsem csak a személyi kérdésekben keresendő a fő oka. A társadalmi szervezet és mozgalom jellegének megtartása - a párttá válás elutasítása - valójában minden külön 176 Domonkos István levele a Bajcsy-Zsilinszky Társaság Elnökségének (1990. július 5.). RETÖRKI Archívum, Vigh Károly iratai, 54. doboz. 115