Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)
A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék - Tudományos konferenciáink
Tudományos konferenciáink is amely Szabó Dezső személyét és tanításait még 2009-ben, húsz évvel a rendszerváltozás megkezdődése után is körüllengte a magyar értelmiség körében. Úgy tűnik, hogy a főigazgató asszony utólag megijedt attól, hogy a PIM lesz konferenciánk helyszíne. Hozzám küldött leveléből jól kiérezhetőek fenntartásai: „Arra kértem Önt, mint a Társaság képviselőjét, hogy pártpolitikai szempontoktól mentes szakmai konferenciával emlékezzenek az íróra, a meghívóban olvasható előadók neve és az előadások címe ennek ellenkezőjét sejteti. (...) ... sajnálattal láttam, hogy előzetes tartalmi egyeztetés nélkül a Múzeum társrendezőként, személyem pedig a konferenciát köszöntő előadóként van feltüntetve. Udvariasságukat megköszönve ezúton kell bejelentenem, hogy aznap hivatalosan Esztergomban tartózkodom, így a tanácskozáson nem vehetek részt. ”n Ez a levél mindenesetre fontos dokumentuma annak, hogy Szabó Dezső fogadtatását illetően nem volt rendszerváltozás Magyarországon. Második konferenciánkon 12 előadás hangzott el, és itt nem voltak korreferensek. Miután dr. Hegedűs Lóránt püspök úr megáldotta a konferencia munkáját és Maróti István mint házigazda üdvözölte a több száz főnyi jelenlévőt, elkezdődtek az előadások: Dr. Hegedűs Lóránt: Szabó Dezső aktualitása Maróti István: Szabó Dezső hangja elveszett? Az előadó mint a PIM hangtárának vezetője, sok követ megmozgatott, hogy nyomára bukkanjon a Magyar Rádió azon viaszhengereinek, melyeken az 1939. máj. 23-i Városi Színház-beli Szabó Dezső-ünnepség néhány részletét - köztük az író beszédét - rögzítették. A felvétel egészen biztosan létezett, de eltűnt. Sz. D. hangjáról nincs egyetlen felvételünk sem. Dr. Petővári Ágnes: Szabó Dezső müveinek nőtípusai Balassa Sándor: Szabó Dezső zenei profiljáról 12 12 Ezzel szemben az a valóság, hogy eredetileg azt mondta Maróti Istvánnak, hogy ő fogja megnyitni az eszmecserét, ezért írtuk be a nevét. Hogy a főigazgatónő álláspontja valami okból utólag módosult, bizonyítható azzal is, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum hivatalosan kiadott 2009. júniusi programjában a Sz. D. Konferencia ott szerepel, mint múzeumi program az író születésnapján. 57