Szőcs Zoltán: A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék. A Hunnia Folyóirat megszületése és kimúlása - RETÖRKI könyvek 37. (Lakitelek, 2019)

A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék - Tudományos konferenciáink

A Szabó Dezső Emléktársaság mint emlék Az előadó zeneszerző, egyetemi tanár, aki már korábban is foglalkozott a Sz. D.-i eszmeiség és szellemi erő zenei megszólaltatásával. Kifejtette, hogy az író „zenei rajzát komolyság, lendület, a kevésbé jelentős, izgatott zenék fölé emelkedő, egy fajta nemes pátoszt hordozó hangzások alkotják. ” Úttörő jellegű, zenei bejátszásokkal tarkított előadása nem csupán irodalomtörténeti, de zeneelméleti szempontból is kiemelkedő volt. Dr. Petrik Béla: Új magyar ideológia /1923 Bíró Zoltán: Miniszterelnökök Szabó Dezső mérlegén. Sz. D. élete során hét miniszterelnökről (Tisza, Bethlen, Gömbös, Darányi, Szálasi, Imrédy, Teleki) mindösszesen kilenc nagy ívű tanulmányt, elemzést, illetve gyilkos kritikát írt. Ezeknek szellemiségét és értékrendjét analizálta az előadó. Dr. Semjén Zsolt: Szabó Dezső Isten-képe és kereszténysége. Semjén Zsolt egyike a Sz. D.-i életmű legalaposabb és leglényegibb ismerőinek. Ezen belül is szinte szakterülete az író transzcendenciájának az elemzése. E tárgykörben jelentős és eredeti észrevételei vannak. „Szabó Dezsőfilozófiájának sarokköve, hogy nem a történelmi létből transzcendál, hanem a történelmi létet transz- cendálja." Az első (1995) Sz. D. Konferenciánkon hasonló témában szólalt fel. Dr. Losonci Miklós: Szabó Dezső kapcsolata művészettel és művészekkel Szőcs Zoltán: A korszerű nemzeti radikalizmus Kiss Dénes: író a nyelv vonzásában (Szabó Dezső-jelenség). Váratlan meg­betegedése miatt az előadást Kiss Dénes nem tudta felolvasni, de írásban leadta a szöveget, így az a konferencia hivatalos anyagai között olvasható is. Csurka István: Egyenes úton Medvigy Endre: Szabó Dezső és a népi írók A konferencia teljes anyagáról videofelvétel készült, melyből egy példány a PIM hang- és filmtárában elérhető. Akárcsak első konferenciánk esetében, a Havi Magyar Fórum ezúttal is beindította a Szabó Dezső Konferencia rovatot, 58

Next

/
Thumbnails
Contents