Házi Balázs - Jónás Róbert (szerk.): Hitel repertórium 1988-1992 - RETÖRKI könyvek 36. (Lakitelek, 2018)
Dippold Pál: A hittel teli Hitel - Emlékeim egy korszakos lapról
Dippold Pál A hittel teli Hitel... határainkon toporgó bankoknak. Éppen ezért gyanúsan megtervezettnek tűnő módon egymás után robbantak ki azok a sajtóbotrányok, amelyek felborították a békét és az egyensúlyt, és kialakították a szekértáborokat. Ilyen volt az a képtelen vád, miszerint a népiek utálják az urbánusokat, azaz minden nemzetéhez ragaszkodó egyben antiszemita. Az első szabad magyar parlamentben például erre játszott rá az a militáns csoport, amelyik a hordót a szónoknak bekiabálást kizárólag hordót a zsidónak-ként volt hajlandó hónapokon keresztül habosítani. Vagy ilyen volt Landesmann rabbi bőgatyázós, barackpálinkás parasztozása. Vagy ilyen volt az a derék szabaddemokrata indíttatású kezdeményezés, amely az úgynevezett címer-vitában robbant: a Szent Korona helyére svájcisapkát tettek és ragaszkodtak a szerintük köztársasági eszméket jelképező Kossuth- címerhez. Vagy ilyen volt Kornis Mihály mondata: Mi jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket, vagy Spiró György korábbi szavainak újbóli és sokszori ismétlése: jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból megint. A politikát és a hétköznapi életet is - utólag már láthatjuk - rendkívül egészségtelen módon szőtte át az efféle gyűlölködés. Ahol nem volt szekértábor Mi volt az úgynevezett jobboldali szekértáborban? Az volt, hogy nem volt szekértábor. Évtizedes barátságokra épített szellemi műhelyek voltak, évtizedes furfangos harcokkal elért apró győzelmek: lapengedély a Hitelre, gyülekezési engedély a Jurta Színházba, gumibot nélküli lakiteleki sátorállítás, és szellemi őrszolgálat, látástól vakulásig. És természetesen a magyarokra annyira jellemző naiv tisztesség, ami azt is jelenti, hogy a jobboldal nagyon könnyen becsapható emberekből állt össze. Akik azt hitték, a megállapodás megállapodás, a közös elhatározásokat közösen végigvitt tettek követik, akiket felkészületlenül ért az a szennyes áradat, ami a liberális világpolgárok lavórjaiból zúdult rájuk. A jobboldal, a konzervatív tábor a közösség érdekeit mindig az egyéni érdekek elé helyezte. Nem az én, hanem a mi volt a kulcsszó. Amikor pedig kiderült elárultatásuk, és nyilvánvalóvá vált, hogy korábbi, közösnek vélt ellenségükkel készülnek lepaktálni álharcostársaik, csak akkor került elő a csizmaszárból a bicska. Verbális bicska természetesen, amelyet a liberálisoknál jóval nagyobb szakértelemmel tudtak a jobboldaliak használni. Bíró Zoltán, Csurka István, Für Lajos, Csengey Dénes, Czakó Gábor, Kosa Csaba, Nagy Gáspár vagy Fábián Gyula írásai nem várt erővel csaptak vissza a Hitelben és a Magyar Fórumban. A városi népek hisztérikus rikoltásaira 55
