Házi Balázs - Jónás Róbert (szerk.): Hitel repertórium 1988-1992 - RETÖRKI könyvek 36. (Lakitelek, 2018)
Dippold Pál: A hittel teli Hitel - Emlékeim egy korszakos lapról
Hitel repertórium 1988-1992 nem mellesleg józanul értelmesek is, Magyarországot a rendszerváltozást megelőző években nem éppen a szellemi igényesség jellemezte. Két irányból is be- szüremkedett társadalmunkba a szellemi igénytelenség, egyrészt jött nyugatról a fogyasztói társadalmak kitermelte kultúrgagyi, vagy, ahogy éppen Fekete Gyula következetesen nevezte: kultúrmocsok, a felszínes, csak az igénytelen szórakoztatást kiszolgáló álmüvészeti termékek tömege. Másfelől, keletről pedig a kommunista nemtörődömségben született, a diktatúra félelmében fogant szocialista realistának nevezett sematikus, igénytelen tucattermékek tömege, amely bátran nevezhető kultúrgagyinak. Nehéz helyzetben volt tehát az, aki Magyarországon valódi értéket jelentő műveltséghez akart jutni. Fekete Gyula Úttévesztés című írása ezt a rendkívül összetett ügyet járja körül. Honnan máshonnan indulna, mint az olvasástól. Úgy is, mint a Magyar írószövetség egyik vezetője, aki egyben az Olvasó Népért mozgalom zászlóbontójaként is ismert volt, nem hajlandó szégyenkezni azok helyett a politikusok helyett, akik diktatórikus módszerekkel igyekeztek leváltani az emberi szellem örök értékeit piaci árukkal - a szórakoztató ipar mindig manipulált, mindig változó képviselőivel. Ez egyébként nem kizárólag Magyarországra volt jellemző, a kultúra hagyományos értékeinek válsága világjelenség. Hazánkban ráadásul furcsa ellentmondásként éppen a kommunista diktatúra bizonyos intézményei voltak alkalmasak megvédeni a szellemi értékeket. Ezekben az időkben kezdődött az a már akkor is lényegében ultraliberális multikulturalizmus, amely minden addiginál erőszakosabban és kíméletlenebbül próbálta kiszorítani a kultúra köréből a hazai, a nemzeti értékeket. Ugyanakkor a politikai hatalom - amúgy jó okkal - igen bizalmatlan volt a közéleti szerepet is vállaló irodalmárokkal és művészekkel szemben. Bár Fekete Gyula nem írja le, de a Magyar Demokrata Fórum programjában becsülettel és bátran vállalt 1956 öröksége tette a korábban megszokottnál is gyanakvóbbá a hatalmat. A politika a lehető legegyszerűbb módon manipulált, a társadalom legérzékenyebb rétegeit, az értelmiségieket, a művészeket szembefordította a népesség többségével. így igyekezett megfosztani tekintélyétől a tanárt, a festőt és a költőt, valamiféle ingyenélő élősködőnek beállítva személyüket. Ez a tudathasadás, ami a politika értékőrző és értéktaszító viselkedését jellemezte, nagy zavarokat okozott ugyan, de az első szerep erősödött meg. Fekete Gyula rezignáltan megállapítja: „nyilvánvalóan sorvad az olvasási kultúra, kevesebben olvasnak - különösen gyerekek, fiatalok, mint akár két évtizeddel korábban”. Az nem vigasztaló, hogy ez is világjelenség, meg, hogy a tévékorszak szétmorzsolta az olvasási kultúrát, meg vége a Gutenberg-galaxisnak. Akármit is teszünk és gondolunk, 40
