Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

Lakiteleki találkozó, 1988. szeptember 3-i jegyzőkönyve - A harmadik rész levezető elnöke Fekete Gyula

[Hangfelvételről lejátszásra került a 168 óra tudósítása a lakiteleki tanácskozásról.] „[MŰSORVEZETŐ] Mint ahogy azt már a műsor elején jeleztük, be­számolunk a Demokrata Fórum mai tanácskozásáról. Havas Henrik tudósí­tása nemrég érkezett Lakitelekről. [HAVAS HENRIK] Megalakult a Magyar Demokrata Fórum. Erről döntött Lakiteleken a mozgalom 364 tagja. Bár nem szavaztak róla, de elfo­gadottnak nyilvánították az alapító szervezők által előterjesztett ideiglenes alapszabályt és alapítólevelet. A következőkben a nyitóbeszédet mondó Bíró Zoltánt idézem. A Magyar Demokrata Fórum az eddigi [...] szellemi mozga­lomból fejlődött, szervezett, szellemi-politikai mozgalommá kíván válni. A Fórum az ideiglenes alapszabály szerint mától független társadalmi szerve­zetként működik. A Magyar Demokrata Fórum célja a demokratikus Ma­gyarország megteremtésének elősegítése. A Fórum a Magyar Népköztársa­ság alkotmányos rendjének tiszteletben tartásával működik. A következők­ben tagságot toboroz, helyi szervezetek létrehozását segíti elő a társadalom minden rétegében. Helyi és országos ügyekben, nemzetközi kérdésekben elősegíti alternatív javaslatok kimunkálását. Megvitatásukra nyilvánosságot teremt, társadalmi erőt szervez, politikai akciókat kezdeményez. Törekszik a párbeszédre és az együttműködésre, a társadalmi tömegszervezetekkel, intézményekkel, egyesületekkel és független mozgalmakkal. A parlamenti választásokon jelölteket állít, és bekapcsolódik a helyi választásokba. Számít a határainkon túl élő magyarság támogató részvételére. Tevékenységéről fo­lyamatosan tájékoztatja a hazai és a nemzetközi közvéleményt, közleménye­ket ad ki, sajtótájékoztatókat szervez. Napilap és egyéb kiadványok megje­lenését készíti elő. A Magyar Demokrata Fórum alapító szervezői, a szervezetté válás kez­deményezői alkotják az elnökséget. Név szerint: Bíró Zoltán, Csengey Dé­nes, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Joó Rudolf, Kiss Gy. Csaba és Lezsák Sándor. Az elnökség a Magyar Demokrata Fórum egyetlen és legfőbb szerveként ideiglenes jelleggel működik az első kong­Lakitelek. 1988. szeptember 3. - jegyzőkönyv_______________________ 110

Next

/
Thumbnails
Contents