Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Nagymihály Zoltán: Egy elfelejtett amarikai magyar fórum
Nagymihály Zoltán Egy elfelejtett amerikai magyar fórum Csoóri és Görömbei ugyanakkor szintén hosszan beszélnek az emigrációról, amelynek élethelyzete gyökeresen eltér a Kárpát-medencében élő magyarságétól, és amely bár „testileg” egy újabb széttagoltságot jelent, eszméiben képes lehet az egységtörekvések támogatására, kimunkálására. Ennek kapcsán most egyetlen gondolatot emelnék ki: ahogyan Csoóri egymás mellé állít két, szinte azonos időben született verset, amelyek alighanem - itt vállalva a szubjektivitást is - a 20. század második felének legfontosabb magyar nyelven íródott költeményei. A két vers Csoóri szerint kiegészíti és feltételezi egymást, „...a korszakról Illyés Gyula Egy mondat...-a mellett a Halotti beszéd fejezte ki a magyarság legegyetemesebb és legmegrendítőbb érzéseit. Illyésnek belső, Móráinak pedig a külső emigrációra volt szüksége ahhoz, hogy teljes szabadsággal fejezte ki magát,”289 A Rákosi-korszak „szűk ege” alatt persze egyik sem remélhetett kiadást. Márai verse 1951-ben megjelent a Látóhatár című emigráns lapban (majd 1954 májusában elhangzott a Magyar Rádióban, és közzé tették a Művelt Nép hasábjain, Tamási Áron válaszával - alighanem egyfajta „kísérletként” - itthon is), Illyésé azonban csak 1956. november 2-án, az Irodalmi Újság nevezetes számában.290 Utóbbi a mindent átszövő és irányító zsarnokságról semmi körülmények között nem jelenhetett meg a forradalomig, majd azután sem: a „Rákosi-Gerő-klikkel” való szakítást hirdető Kádár-rendszer sem tudott szembenézni a véres elődökkel és a múlt nagyon is jelenbeli áthallásaival. Bár Márai szinte „a nemzet búcsúversét” írta meg, s a szerzőt „mintha Kosztolányi szájával Vörösmarty biztatta volna írás közben”, mégis megjelenik benne az elveszőben lévő, siratandó szépség, s ha csak egy mondat erejéig, de az üzenet is: „Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat...”. Illyés szövegében maga a teljes reményvesztettség lüktet: nincs egy pont sem, ahonnan kimozdítható lenne az, ami van. Nincs remény a jövőre se - „porod is neki szolgál...". A két költemény összecsengő figyelmeztetése: saját fogalmainknak, gondolatainknak, eszméinknek, nyelvünknek sem vagyunk urai. „eszmélnél, de eszme / a Temesvár kapcsán megmutatkozó példás összefogás alighanem a válsághelyzetnek, esetleg az egység utolsó (?) fellobbanó lángjának tulajdonítható. 289 Csoóri: i. m. 15. 290 Márai Sándor: Halotti beszéd. Látóhatár, 1951/5. 5-6.; Márai Sándor: Vita a hazáról. Látóhatár, 1954/4. 193-197.; Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról. Irodalmi Újság, 1956. november 2. 3. (Az e versekből származó idézeteket ebből a megjelenésből közlöm.) 189
