Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Kávássy János Előd: Szubjektív fogalomtérkép M. Kiss Sándorhoz
Kávássy János Előd Szubjektív fogalomtérkép M. Kiss Sándorhoz zseniális intellektus, csak lélek-alakjában alkalmatlan a szabadságra, ahogy vice versa, a szabadságot vízként szomjazó lélek sem tesz senkit automatikusan alkalmassá a szabadság megélésére, s még kevésbé annak fenntartására vagy megőrzésére. Maga a szabadság akarása is alkatilag változó, hiszen mindenkinél máshol van az a határ, ameddig hajlandó azért elmenni. 1956 vérbefúló őszén - általam itt önkényesen választott példaként - Újpesten Rajki Márton október 28-án a Forradalmi Bizottság délutáni ülésén erősítette meg előző esti lemondását elnöki tisztéről, mivel úgy érezte, hogy az egyre eszkalálódó események mentetlenül kicsúsznak kezéből; a Rajkival együtt a Keresztény Pártot szervező Kovásznai Antal a pártba belépett 30-35 fő névsorát a november 4-i szovjet invázió hírére (biztos, ami sicher) azonnal elégette; mindeközben az a Vanyek Antal, aki az újpesti forradalmat de facto kirobbantó ÁVH-s sortüz után Polcz Béla holttestét (egy Pobeda tetején) a Tanácsháza elé vitte, 1956 november 12-én még tizedmagával - élükön Kosa Pállal, a Forradalmi Bizottság Rajkit követő elnökével - az Újpesti Pártbizottságra ment „tárgyalni”, gyakorlatilag besétálva az újpesti kommunisták és a szovjet katonai vezetés közös csapdájába. Mindnyájan vágyták a szabadságot, ám habitusuknak, illetve korábbi tapasztalataiknak, valamint egyéni valóságérzékelésüknek megfelelően reagáltak és cselekedtek: a szabadság spektrális bontásban mindenkinek más színnel vibrál, csak a fény természete nem változik. 1541 utáni történelmükben a szabadság fogalmához direkt módon kapcsolódik a szuverenitás, a nemzeti önrendelkezés elve, mely „egy állam azon képessége, hogy önmagát vagy egy másik államot kormányozzon”. Buda második, immár végleges oszmán-török elfoglalását követően a Magyar Királyság elveszítette mindazon attribútumait, melyek az azt megelőző félezer évben önálló politikai-gazdasági entitásként jellemezték. A Habsburgok uralta - erősen megcsonkult - Magyar Királyság, az Oszmán Birodalomba integrált Hódoltság, illetve az I. Nagy (Törvényhozó) Szulejmán „találmányaként” létrehívott önálló Erdély három állam eltérő keretei közé kényszerítette az államalkotó magyar nemzetet, s a vele az uruságban élő szláv népeket, illetve városi németséget. A törökök kiűzése utáni, II. Rákóczi Ferenc vezette felkelés mind bel-, mind külpolitikailag erőtlennek bizonyult a Magyar Királyság függetlenségének helyreállítására, így hazánk csak 1918-ban, az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával vált ismét teljes értelmében szuverén állammá. Fájdalmas tény, de igaz, hogy Magyarország jelentős véráldozatok után, az első világháború - talán legnagyobb - veszteseként válhatott önálló, modern 151
