Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Kávássy János Előd: Szubjektív fogalomtérkép M. Kiss Sándorhoz
Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére nemzetállammá, s így a 16. században elveszített szuverenitás teljességének visszaszerzése, illetve a 19. század eleje óta vágyott nemzetállamiság kialakulása tragikus módon a trianoni csonkulással esett egybe. Ráadásul, az így létrejött király nélküli csonka-királyság egy magából mindinkább kiforduló Európa sodrásában próbált magára találni. Ismerve 1918, 1920-1939, 1941 realitásait, hazugság bárki részéről azt állítani, hogy a Horthy Miklós gubernátor által kinevezett bármely magyar kabinetnek, a Teleki-kormánytól a Kállay-kormányig voltak teljes értékű jó választásai; az épp csak visszakapott magyar szuverenitás az 1944. március 19-i német megszállással de facto ismét elveszett, s azt a Magyar Köztársaság csak 1990-91-ben nyerte vissza - először államjogilag, majd katonailag is. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy mindkét forradalmunk és szabadságharcunk idején egyszerre folyt küzdelem a szabadság és a szuverenitás kivívásáért, illetve visszaállításáért. 1848-49-ben az abszolutista berendezkedés ellenében, az alkotmányos királyság és a (politikai értelemben vett) nemzetállami keretek kialakításáért, 1956-ban a szovjet mintára kialakított kommunista diktatúra ellenében, a demokratikus államrend és a nemzeti önrendelkezés teljességének visszaállításáért. Bár mindkét forradalom elbukott, egyik sem volt eredménytelen: az 1867-es kiegyezésben éppúgy benne volt 1848-49, mint az 1961-63-tól új paradigmát kialakító és megszilárdító kádári modellben 1956. A szabadság eltökélt akarása, s az érte hozott történelmi áldozat így végül egyszer sem bizonyult hiábavalónak, lévén a hatalom birtokosainak tudatába beépült az ellenük fegyvert ragadók lelkében lángoló tűz fénye. Az utolsó, melyet e rövid, tisztelgő írásban kiemelnék, az a demokrácia fogalma. Az ógörög őrjpoKpazía a középkori latinban democrat iáként, a 14. századi franciában pedig démocratieként volt ismert, s számunkra „a kormányzás azon rendszere, ahol a kormányt a teljes lakosság, vagy az állam minden választásra jogosult tagja, leggyakrabban képviselők útján választja”. Az athéni közvetlen demokráciából évezredek alatt kifejlett modern képviseleti demokráciában az adott jogosultsági életkort betöltött férfiak és nők, jövedelmükre való tekintet nélkül egyaránt és mindannyian szavazhatnak és választhatnak, kifejezve ezzel politikai akaratukat. Miközben a demokratikus államrend, illetve maga a „népakarat” távolról sem tökéletes, vitathatatlan tény, hogy a 20. század második felében, pontosabban talán 1945 óta számos országban korábban ismeretlen mértékű, általános jólétet, szociális biztonságot és társadalmi békességet hozott/teremtett. Az amerikai típusú verseny kapitalizmusra ez éppúgy igaz, mint a részben ebből kinövő, társadalmilag
