Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Guitman Barnabás: Hol a határ? Korszakok rétegződése, illúzió és folytonosság
Guitman Barnabás Hol a határ? Korszakok rétegződése... társadalmi történések időbeliségének felismerésére már láttunk példát, de a középkor felfedezte magát az individuumot is. Klaus Schreiner, akitől a fenti példákat is vettem, 1987-ben megjelent kiváló tanulmányában arra vonatkozóan is közölt korabeli megnyilatkozásokat, hogy miként alakult a középkori gondolkodók, szerzők időfogalma, időtapasztalata. Érdemes néhányat kiemelni közülük, mivel szemléletesen támasztják alá, hogy mennyire friss, valamint ma is időszerű kérdéseket és válaszokat találhatunk ezekben az írásokban, miközben az is igazolódni látszik, hogy a középkor világa szervesebb egységet alkot a rá következő évszázadokkal, mintsem hogy azt egyszerűen le lehetne választani róla, mint egy különálló korszakot. A 14-15. századi szerzők írásaiban széles körben fellelhető az a gondolat, amely az időnek kifejezett értéket tulajdonít. Petrarca vélekedése szerint igen-igen értékes, sőt egyre kevésbé felbecsülhető érték az idő (pretiosissima, immo verő inextimabilis rés est tempus). De az időpocsékolás a teológiai és kegyességi irodalomban is vétekként jelenik meg. Fogalmilag elválik egymástól a saját idő és a közidő {tempus proprium - tempus commune), fontossá válik a születési idő feljegyzése, az egyén fizikai életidejének meghosszabbítására keresnek megoldásokat. Nem a firenzei bankár családból származó olasz humanista, Leon Battista Alberti (1404-1472) az első és legkorábbi szerző, aki feltette a kérdést, hogy mi módon lehet az ember számára hosszú életet biztosítani. Már a 13. században is foglalkoztatta ez a kérdés a kor embereit, akik gyakran nem elégedtek meg a napjainkban is felmerült teológiai jellegű válasszal, miszerint az emberi életet a bűn rövidíti meg, és az erényes, istenfélő osztályrésze a hosszú élet. A már említett Roger Bacon az életidő kiterjesztését és az öregedés késleltetését (prolongatio vitae - retardatio senectutis) jelölte meg a tudomány egyik legfontosabb céljaként. Bacon az öregedésnek három okát látja: a népsűrűség növekedése miatti levegőromlás; az egészségtudatosság - értve ez alatt az étkezésekre való odafigyelést, az alvás-ébrenlét, a mozgás-pihenés kiegyensúlyozottságát - hiánya; valamint az orvosságok gyógyhatásának nem ismerése. Két évszázaddal később Alberti hasonlóan vélekedett, szerinte az életidőt a rossz éghajlat, a káros élelmiszerek élvezete, a rendezetlen és túlhajtott életmód rövidíti meg. Nem minden humanista fogadta meg azonban Alberti felszólítását, hogy az élet meghosszabbítására való törekvésben ne legyenek takarékosak. II. Pius pápáról (1458-1464) jegyezte fel életrajzírója, Bartolomeo Sacchi (1421-1481), hogy ágyában fekve késő éjjelig könyveket olvasott és szövegeket diktált, alvásra csupán 5-6 órát hagyott. A humanista egyházfő úgy vélte, hogy azok 117
