Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
IV. Válogatott dokumentumok
A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) Összegezve, a Magyarok Világszövetsége mostani szervezetében és állapotában, rögzített alapelvek (meghatározott célok és feladatok) nélkül, célszerű végrehajtási rendszer nélkül, a tagság kérdésének rendezetlenségével, és immár biztosított anyagi források nélkül, az ami van, a Magyarok Világszövetsége névre méltatlan szervezet. Mindez nem 2000 májusában jött létre, hanem jelen van 1990 óta. A baj az, hogy a jelenlegi állapot még kevesebb esélyt kínál a megoldásra, mint a 2000 május előtti helyzet. Eleget lehet tenni a meglévő alapszabályoknak, meg lehet felelni a demokratikus döntés szabályainak, el lehet hallgattatni a másként vélekedőket, de ettől várni a fentiekre a megoldást, csak ábránd. Meg lehet fogalmazni, hogy „az MVSZ testesíti meg a magyar nemzetet, és legitimitása semmivel sem kisebb, mint bármelyik magyar köztestületé vagy az Országgyűlésé”, de a nemzet életében megvalósuló szerep — elejétől a mai napig - ezt a minősítést nem igazolja. Mi itt emigrációban, ha úgy tetszik külföldi életünkben, teljesen magunkra utáltán hoztuk létre szervezeteinket. Fél évszázados tapasztalatunk van ezen a téren. Mindenféle nemes célért létrehoztunk egyesületet, ismerjük tehát a szervezés szabályait Az első szabály az, hogy az egyesület sikerét csak néhány, sok esetben egy személy szorgalma és tehetsége biztosítja. A másik szabály az, hogy az egyesület taglétszáma és anyagi forrása a kevéstől a nemsokig korlátozott. Szervezetek szövetsége egy országon belül csak annyira sikeres, amennyi munkát az egy vagy néhány vezető személy beletesz. A külföldi magyarság életrevaló világszövetséget csak kettőt hozott létre: a Magyar Cserkész Szövetséget és a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét.277 Két szoros érdeklődésű, bajtársi szervezet. Ezen kívül számos világszervezeti kísérlet zátonyra futott. És ha azonos nézetű magyarok szervezeteinek nem sikerült a nyugati országokban világszervezetet létrehozni, ne álmodozzunk azon, hogy állami támogatás nélkül, vagy annak elutasításával, vagy valamilyen alapítványra támaszkodás nélkül, profi vállalkozásfejlesztő és felépítő megalapozás nélkül sikerülni fog immár az egész világ magyarságát átfogó, történelmi szerepet ellátó szervezetet alkotni. A demokráciát nem a létrehozásnál kell kezdeni, ott az nem működik. Az Országház költségvetése terhére létrehozott gondoskodás járható út volt. Következett volna a külön törvény a Világszövetségről és önálló anyagi alapokra helyezése, átszervezése. Ez most elmaradt. Mindenki tudta, érezte egy évtizeden át, hogy új alapokra kell 277 1949-ben létrejött magyar emigráns szervezet Zákó András tábornok vezetésével. A katonai emigráció legfontosabb szervezete. 434