Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

IV. Válogatott dokumentumok

IV. Válogatott dokumentumok helyezni a Világszövetséget. Minden küldöttgyűlés feladattá tette az átalakítás terveit. Készültek is tervek, a Stratégiai Bizottság feladata volt foglalkozni velük. Eltűntek a süllyesztőben. Lassan egy éve a Bizottságról sem hallani. Állítólag készül terv, adná az Ég, hogy elfogadható legyen. Nem a küldött- gyűlésen, hanem a gyakorlatban. A küldöttgyűlés létszámban most szerényebb volt. Volt természetesen alapszabály-változtatás, ami elmaradhatatlan, de szükséges is. Az alapszabály­változtatásról a Magyar Nemzet így számol be: „Tegnap módosította alap­szabályát a Magyarok Világszövetségének küldöttgyűlése. Az egyik legfőbb változás az, hogy a jövőben az MVSZ ingatlanainak bérbeadásához elegendő lesz az elnökség jóváhagyása is. Szintén e grémium dönthet hitel felvételé­ről, figyelembe véve a jóváhagyott költségvetést. Ezen döntésekhez eddig a küldöttgyűlés többségi szavazata kellett. A szövetség vagyonának eladása azonban továbbra is a szervezet közgyűlésének hatáskörében marad. Meg­tudtuk, az MVSZ Benczúr utcai székhaza a Pax Pannónia Kft. tulajdonában van, amelynek vezetője a mindenkori MVSZ-elnök. Annyi biztos: a közel­jövőben bérbe adják az épületet, így nagyobb összeghez juthat a szövetség. A testület tegnap elfogadta a távszavazásról szóló határozati javaslatot, amelynek értelmében a Világszövetség szervezetei fizikai jelenlét nélkül is határozat- képesek lehetnek a telekommunikáció segítségével.” A Népszabadság meg­fogalmazásában: „A Magyarok Világszövetségének le kell mondania Benczúr utcai székházáról: az eladás egyelőre szóba sem kerül ugyan, de a bérbeadás mindenképpen szükségesnek látszik. A szövetség rendes évi közgyűlésén, pénteken, Budapesten a küldöttek módosították az alapszabályt, és elfogad­ták, hogy a jövőben a küldöttgyűlés helyett az elnökség döntsön az ingatlan bérbeadásáról, valamint a hitelfelvételről. A résztvevők ahhoz nem járultak hozzá, hogy az elnökségnek joga legyen az MVSZ-vagyon bármilyen jogcí­men történő megterheléséhez. Az alapszabály módosítására nagyrészt azért volt szükség, mert az Országgyűlés megvonta a civil szervezet eredetileg tervezett 257 millió forintos költségvetési támogatását.” A küldöttgyűlésen sor került a „tisztogatásra”. Újsághír szerint Patrubány Miklós, az MVSZ el­nöke úgy vélekedett: a támogatás megvonásában nagy részük volt azoknak a tagoknak, akik a tavalyi elnökválasztást követően bojkottálták a munkát. Ez kívülről nézve súlyos belső viszályt jelentett, amely óvatossá tette a döntés­hozókat. A leköszönő világszövetségi tisztikar néhány képviselője - az elnök tájékoztatása szerint - ráadásul kifejezetten a támogatás megvonása érdekében tevékenykedett. Király Zoltán elnökhelyettes kijelentette: az MVSZ egyetért 435

Next

/
Thumbnails
Contents