Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

III. MVSZ kislexikon - Szervezetek

A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) szellemi embereket, művészeket és művészcsoportokat is meghívtak.130 Az egyesület a rendszerváltás előtt és után is kapcsolatot tartott a magyarországi szellemi-kulturális élet képviselőivel, a hazai közélettel. Megjelentek nem­csak Budapest és a vidék tudósai és művészei, hanem számos vendégelőadó érkezett a Felvidékről, a Délvidékről, Erdélyből, valamint több európai és ten­gerentúli országból. Az ezredfordulóig összesen kb. háromszáz rendezvényt tartott. A Kör a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (BUOD) tagja. Igen jelentős szociális tevékenységet is végzett. Kezdetben főleg az er­délyi menekülteket támogatták, majd 1987-től bekapcsolódtak az egyházak szervezett karitatív munkájába. A hazaküldött küldemények nagy részét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Karitász osztotta szét. Sok szállítmányt indított el bútorral és ruhaneművel a szociális szervezeteknek, a hajléktala­nok menhelyeinek. Iskolapadokat, laboratóriumi és földrajzi szertárt küldött haza. Kórházak kaptak ágyakat, műtőfelszereléseket, röntgengépeket. Az egyházaknak sok-sok bútort, több templomra való padot, oltárt stb. juttatott el. (Kiemelkedő akció volt a 200000 márka értékű három harang és az egy­millió márka értékű három óriási orgona megszerzése és Magyarországra való eljuttatása.) Az MVSZ Segélyszolgálatával is együttműködött, amikor az erdélyiek, felvidékiek, kárpátaljaiak és délvidékiek kaptak gyógyszert, halló- készüléket, ruhaneműt. Árvaházakat támogattak Magyarországon, Erdélyben és Kárpátalján. Az ezredfordulóig 620 darab 10 tonnás teherautó mennyiségű szállítmányt küldött a Kör tagsága Magyarországra, amely mennyiséggel a nyugati szervezetek között a legelső helyre került. Negyedszázados műkö­dése alatt a Kör által küldött segélyszállítmányok értékét 12 millió márkára becsülték. A Kör vezető tagjai közé tartozott Buzády Tiboron kívül Madas István, Balogh Elemér, Máté Imre, Csernohorszky Vilmos. Jelenlegi elnöke Kucsera János, titkára Harsay György. A Széchenyi Kört a Bethlen Gábor Alapítvány 2017 júniusában Teleki Pál Érdeméremmel tüntette ki, négy év­tizedes nemzetszolgálatáért.131 Szepsi Csombor Márton Kör ■ 1964 decemberében alakult Londonban, ötvenhatos menekültek, fiatal értelmiségiek kezdeményezésére. Az alapítók célja volt „a magyar nyelv és irodalom, valamint a művészetek terjesztése, bátorítása és előadóik meghallgatása”. A névadó, Szepsi Csombor Márton 130 Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, Hitel, 1992. 131 Forrás: http://www.xn-szchenyi-kr-cbblp.de/tortenet.htm (2018. augusztus 16.) 258

Next

/
Thumbnails
Contents