Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

III. MVSZ kislexikon - Szervezetek

III. MVSZ kislexikon - Szervezetek tizenhetedik századi kassai útleíró példáját követve, Magyarország hasznára kívántak lenni. A rendszeres irodalmi esteken és előadásokon nemcsak nyuga­ti magyar szellemi emberek, de nagy számban magyarországi költők, írók és tudósok is szerepeltek. A Kört - amelynek élén kezdettől fogva Czigány Ló­ránt és Siklós István állt - támogatta a Londonban élő Cs. Szabó László, Szabó Zoltán és Iványi Grünwald Béla. Munkájában tevékenyen közreműködött a többi között Neményi Ninon, Sárközi Mátyás, Szabó András, Szalay Tamás.132 Új Látóhatár ■ A müncheni Látóhatár utódaként - annak szerkesztőségében történt szakadás után - 1958 júliusában indult irodalmi és politikai folyóirat. Vállalva a Látóhatár irodalmi és politikai irányvonalának folytatását, szellemi örökségét és 1950-től keltezve megjelenését, annak érdekében munkálkodott, hogy a nyugati magyar emigráció központi folyóirata és az emigráción belüli, valamint a magyar-magyar eszmecsere szabad fóruma legyen. Szépirodalmon kívül történelmi emlékezéseket és feldolgozásokat, társadalomtudományi és politikai esszéket, valamint kritikákat közölt. Felelős kiadója Molnár József, felelős szerkesztője Borbándi Gyula volt. Bikich Gábor 1958 és 1960 között mint főmunkatárs, 1961-től 1963 októberéig mint szerkesztőségi tag jegyezte a folyóiratot. Kovács Imre 1958-tól 1971-ig, Szabó Zoltán 1958-tól 1963 vé­géig, Gombos Gyula 1959 nyarától 1980 végéig, Zsigmond Endre 1970-től 1980 végéig, Sztáray Zoltán 1961-től 1980 végéig főmunkatárs volt. Sztáray Zoltán 1980 végétől a folyóirat megszűnéséig amerikai szerkesztőként, illet­ve amerikai kiadóként működött. A folyóirat többször Illyés Gyula, 1971-ben Németh László-különszámot adott ki. 1976-ban megjelentette az 1958 és 1975 közötti, 1988-ban az 1976 és 1987 közötti Repertóriumot. Mind a kettőt Czi­gány Lóránt szerkesztette. A lap a negyvenedik évfolyam után, 1990 elején szűnt meg.133 A nyugati magyarság legismertebb, talán legjobb folyóiratának teljes anyaga 2015 óta a világhálón hozzáférhető, olvasható.134 Vörösváry-Weller Nyomda- és Kiadóvállalat (V-WPublishing Company) m 1963-ban alapította Torontóban Vörösváry István. A nyomda a legmodernebb felszereléssel rendelkezett, 55 alkalmazottat foglalkoztatott és több mint 400 kiadványt nyomtatott (nemcsak magyarul, hanem angolul és más nyelveken 132 Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, Hitel, 1992. 133 Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, Hitel, 1992. 134 http://ujlatohatar.com/ (2018. augusztus 24.) 259

Next

/
Thumbnails
Contents