Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

II. MVSZ kislexikon - Személyek

II. MVSZ kislexikon - Személyek történetét is összefoglalja.41 1998-ban a szervezet „örökös tiszteletbeli elnöki” címével tüntették ki. 1996-ban az MVSZ Brazíliai OT vezetőségi tagjának választották. (VT) Pillémé Tirczka Éva tanár, cserkészvezető (Budapest, 1932) 1945-ös emigráns, a Sao Paolói magyar közösség egyik szellemi vezetője, a magyar programok, szervezetek fő patrónusa. A Dél-Amerikai Magyar Hírlap szerkesztője, egyben a brazíliai magyarok képviselője volt a KMCSSZ-ben, a LAMOSZSZ-ban és az MVSZ Választmányában. (VNy, VT) Pintér Lajosné ügyintéző (Budapest, 1944) Az MVSZ régi munkatársa volt. Közgazdasági technikumi érettségit követően felsőfokú külkereskedelmi szakvizsgát tett Az MVSZ-ben 1982-től 1998-ig nyugdíjazásáig dolgozott. Rendezvények szervezésében, és a Gazdasági Osz­tály pénzügyi tevékenységében vett részt.(VH) Pogány Erzsébet közgazdász, szerkesztő (Pozsony, Csehszlovákia, 1959. de­cember 19,-Somorja, Szlovákia, 2018. május 6.) 1987-ben szerzett diplomát a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1992-ben elvégezte a budapesti Századvég Politikai Iskolát, majd a Budapesti Közigazgatási Főiskola emberi jogi szemináriumán szerzett oklevelet. Tíz éven át a somorjai városházán dolgozott. 1990-ben az Együttélés Politikai Mozga­lom központi irodájának vezetője, majd sajtótitkára volt. Az MVSZ komoly nyeresége volt, amikor megújításakor őt delegálták Szlovákiából a Hivatal munkatársi gárdájába. 1994 végétől hat éven át a szövetség felvidéki tanácsno­ka, a szlovákiai magyar címtár szerkesztője, a Felvidék MVSZ programjainak felelős szervezője; választott tisztségviselőinek (köztük Dobos László alelnök, Bauer Győző, Duray Miklós, Kolár Péter, Szabó Rezső, Erdélyi Géza és má­sok) ügyintéző koordinátora volt. A Magyar Figyelő tudósítójaként részt vett a magyar-magyar kapcsolatok szervezésében, olyan kiemelkedő MVSZ-rendez- vények sikeres megvalósításában, mint például az anyanyelvű magyar oktatás védelmében Debrecen Nagytemplomában 1995 nyarán szervezett Tiltakozó Nagygyűlés; 1996-ban a világszerte zajló Magyar Millecentenáriumi Év és a Magyarok IV. Világkongresszusa volt. Közreműködött az MVSZ dunaszerda- helyi Elnökségi ülésének és a Tavaszi Hadjáratot felidéző rendezvények meg­41 Pillér Gedeon: Brazíliai Magyar Segélyegylet. Emlékkönyv 1926-1996. Sâo Paulo, 1996. 157

Next

/
Thumbnails
Contents