Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Kávássy János: Európából Európába. Kitekintés a magyar rendszerváltás globális hátterére

__________________________________Kávássv János: Európából Európába

s innentől alapvetően más eredők mentén, más kényszerektől hajtva eltérően fejlődött. Európa mást jelentett a törökökkel a saját területükön háborús- kodóknak (magyarok, lengyelek, románok), a törökökkel rivalizáló hatalmak (a hatalmas Német-római Birodalom, Itália gazdag és befolyásos kereskedő- városai és államai), s megint mást az óceánokra kihajózó nemzetek számára. Európa politikailag, kulturálisan, lelkileg és fizikailag is ismét egy fokkal megfoghatatlanabbá vált.

A helyzetet számunkra tovább bonyolítja, hogy az általam említett, a X-XI. századra lezárult európai újrakristályosodás után, gyakorlatilag a középkor végéig a Magyar Királyság, pontosabban Erdély jelentette Európa azon legkeletibb ismert határát, melyet az európai írástudók és hatalmasok analóg logikával még kézzelfoghatóan értelmezni tudtak.10 Ettől keletre és

meghatározóan germán népcsoportok megtelepedésük után szerves önfejlődésként szervezték meg saját keresztény királyságaikat s azok politikai, társadalmi, gazdasági rendjét. Ezzel szemben a X. század környékén létrejövő keleti államok ezt a mintát felülről lefelé építkezve vették át - gondoljunk csak saját államlapítónk, I. (Szent) István példájára. Ezen, sokszor az adott nép saját karakteréből is fakadó különbségek azután a dinasztikus, egyházi, kulturális és kereskedelmi kapcsolatokon keresztül jelentősen mérséklődtek, s véleményem szerint épp az újkor hajnalára már nem jelentettek éles választóhatárt. A nagy földrajzi felfedezések és I. (Nagy Törvényhozó) Szulejmán hódításai game changert jelentettek, s Nyugat- és Kelet-Európa fejlődése alapvetően különvált. Ha úgy tetszik: a nyugati önfejlődés ezen újabb eredményeit keleten már nem tudták követni, ismételve 'lemásolni'. A Nyugat a maga anyagi és tudományos változásaival együtt szellemileg és társadalmilag is fejlődött, míg Keleten, ezen input hiányában a fennálló viszonyok stagnáltak, majd archa- izálódtak. A XVI. század második felében I. Erzsébet Angliája és II. Miksa, majd II. Rudolf Magyar Királysága már sokkal inkább eltért, mint az érett középkor folyamán bármikor, s ezen eltérés mértéke az idő előrehaladtával, egészen a XIX. századi magyar reformkor beköszöntéig, csak folyamatosan nőtt.

10 Norman Davies: Europe: A History. Oxford, 1996, Oxford University Press, 8. A középkor folyamán a Dont (ókori görög nevén Tanaisz) tekintették Európa keleti határának, ám e fizikai határ távolról sem esett egybe azon politikai-gazdasági-kulturális egységgel, melyben a X-XV. századi európai hatalmak léteztek.

67